Közösségi oldalak

Belföld

Lázár János állíttatta le, a most pályahiba miatt leállított Budapest – Győr vasúti fővonal szakaszt

A fotón a mai pályahiba látható, ami miatt leállt a közlekedés az egyik vágányon a Budapest – Győr fővonalon, immár ötödik alkalommal egy héten belül.

A két kis dokumentumrészlet 2022 végi, a Lázár János által összefirkált lista a leállított beruházásokról. Konkrétan ennek, a Kelenföld es Törökbálint közötti vonalszakasznak a felújítását és átépítését is ekkor állította le Lázár. Saját kezűleg tett pipát amellé, hogy “alacsony érdeksérelemmel lezárható”, ami konkrétan ennek a projektnek a sorában szerepelt, majd saját kézírásával odaírta a vasúti beruházások listája alá, hogy “Kérem SOS mindegyiket lezárni!” Mindez 2022 végén történt, amint közlekedési miniszter lett.

– írja Vitézy Dávid közösségi oldalán.

Fernando Alonso: továbbra is hiszek az Aston Martin projektjében

Az Osztrák Nagydíj csütörtöki sajtónapján ismét a jövőjével kapcsolatos kérdések kerültek a középpontba Fernando Alonso körül. A kétszeres világbajnok határozottan

Az ETO az újonchoz, a Fradi Paksra látogat az OTP Bank Liga első fordulójában

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2026–2027-es idényének sorsolását. A 33 fordulóból álló szezon a július

A Ferencváros bejelentette Nathan Zohoré szerződtetését

Nathan Zohoré már az első nyilatkozatában trófeákról és gólokról beszélt. Fiatal francia védőt igazolt a Ferencváros, a 25 éves Nathan

Szegeden rendezik az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot

Szegeden, a Maty-éri olimpiai központban rendezik augusztusban az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot, amelynek eredetileg Sukoró volt a tervezett helyszíne, de a

Pálinkás Gergő és Kovácsréti Márk is a Vasashoz igazolt

A másodosztály előző szezonjának gólkirálya, Pálinkás Gergő az élvonalba frissen feljutott Vasas labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását. Az angyalföldi klub honlapjának