
Fotó: Erdős Csaba
Rengetegen voltak kíváncsiak Dzsúdló szombat esti tatabányai koncertjére. Az énekes legnépszerűbb dalait a közönség együtt énekelte vele, és a fiatalok mellett az idősebb korosztályból is sokan érkeztek a koncertre.
A bányásznap szombati programjának egyik legjobban várt eseménye Dzsúdló fellépése volt. Már jóval a koncert kezdete előtt gyülekeztek a rajongók, majd az este folyamán egymás után csendültek fel az énekes ismert slágerei.
A közönség végig aktívan bekapcsolódott a koncertbe, a legismertebb dalokat sokan együtt énekelték az előadóval. A hangulatot az is jól mutatta, hogy nemcsak a fiatalok, hanem több korosztály képviselői is részt vettek az esti programon. A bányásznap programsorozata vasárnap este ér véget a Bányász kegyeleti emlékműnél. A szalamanderes felvonulást követően 20.30-kor tűzijátékkal zárul az ünnepi hétvége.




