Közösségi oldalak

Sport

Ötgólos meccsen nyert a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva, 3-2-re legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező, vendég Nyíregyházát vasárnap, a labdarúgó NB I második fordulójában.

A második perc elején vezetést szerzett a Nyíregyháza, Benczenleitner Barna volt eredményes. A hétközi nemzetközi kupameccshez képest felforgatott kezdővel pályára lépő Puskás Akadémia azonnal reagált, sokkal többet birtokolta a labdát, folyamatosan támadott, így nem volt meglepő, hogy a játékrész közepén egyenlíteni tudott. A folytatásban sem változott meg a játék képe, mégis előnnyel vonulhattak pihenőre a vendégek, mert egy kapushibát kihasználva Stefanos Evangelu fejelt az üres kapuba.

Fordulás után is a Puskás Akadémia dominált, a Nyíregyháza elsősorban a védekezésre koncentrált és abból próbált gyors támadásokat vezetni, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A hajrában a hazaiak nagy energiákat mozgósítottak az egyenlítésért és ifj. Dárdai Pál gyönyörű, ollózós góljával sikerült egyenlíteniük. Sőt, három perc elteltével már a Puskás Akadémia vezetett. A vendégeknek hirtelen sürgős lett, elkezdtek támadni, ám a csereként beállt Pavlos Correa egy perc alatt két sárga lapot gyűjtött be, így emberhátrányban nem volt esélyük gólt szerezni.

A házigazda együttes – mely csütörtökön kiesett a Konferencia-liga selejtezőjéből – a hajrában szerezett gólokkal fordított és maradt százszázalékos.

Fizz Liga (NB I), 2. forduló:

Puskás Akadémia FC – Nyíregyháza Spartacus FC 3-2 (1-2)
Pancho Aréna
Vezette: Rúsz
gólszerző: Lukács D. (26.), ifj. Dárdai P. (84.), Fameyeh (87.), illetve Benczenleitner (2.), Evangelu (44.)
sárga lap: Vékony (41.), Nagy Zs. (43.), Golla (45+2.), Favorov (51.), illetve Alaxai (56.), Nagy D. (75.), Correa (88., 89.)
piros lap: Correa (89.)

Puskás Akadémia: Dala – Maceiras, Golla, Stronati, Markgráf – Duarte (Fameyeh, 76.), Favorov (Semel, 63., Harutyunjan, 89.) – Vékony (Nissila, 63.), Lukács D., Nagy Zs. – Németh A. (ifj. Dárdai P., 63.)

Nyíregyháza: Kersák – Temesvári (Correa, 71.), Alaxai, Evangelu – Májer M., Toma, Keita, Nagy D. (Beke, 84.), Benczenleitner (Antonov, 66.) – Babunski (Edomwonyi, 66.), Katona M. (Kovácsréti, 71.)

MTI

Videó: M4Sport.hu

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a