Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Koós Boglárka színésznő

Elhunyt Koós Boglárka, a Budaörsi Latinovits Színház színésznője. 27 éves volt.

A Budaörsi Latinovits Színház Facebook-oldalán közölte, hogy meghalt Koós Boglárka, a társulat színésznője. Profilképüket átállították egy, a színésznőről készült fekete-fehér fényképre.

Koós Boglárka, köszönjük, hogy velünk voltál, velünk játszottál, amíg csak tudtál…

– áll a bejegyzésben.

Koós Boglárka 2018-ban nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, Fullajtár Andrea és Zsámbéki Gábor osztályába. A diploma megszerzése után szabadúszóként kezdte a pályáját, több előadásban játszott a Vígszínházban, az Apertúra Bázison, a Katona József Színházban, a Pinceszínházban, valamint a Trafóban. A fiatal színésznő 2024-ben szerződött a Budaörsi Latinovits Színház társulatához.

Olyan előadásokban szerepelt, mint A vágy villamosa (Eunice), a Beszélnünk kell Kevinről (Celia, Kevin húga) és a Karoline és Kasimir (Elli). Illetve a Vígszínház színpadán is láthattuk olyan előadásokban, mint a Barátom, Harvey vagy A nagy Gatsby.

Koós Boglárka filmekben is szerepet vállalt, megjelent A Tanárban, a Nem mentem el apám temetésére, az Együtt kezdtükben és a The Ringben is.

Verstappen nyert Mexikóban, de Andrea Kimi Antonelli a világbajnok

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon

Az Újpest legyőzte a Nyíregyházát

Az Újpest hatodik hazai mérkőzésén is hátrányba került, végül azonban 2–1-re legyőzte a Nyíregyházát a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap, a

A Ferencváros legyőzte odahaza a Paksot

A Ferencváros saját közönsége előtt 2–0-ra nyert a Paks ellen a labdarúgó NB I 12. fordulójának vasárnapi játéknapján. A fővárosi

Három gólt szerzett a Debrecen a listavezető Puskás Akadémia ellen

A Debrecen 3–1-re legyőzte otthonában a forduló előtt listavezető, a mérkőzést emberhátrányban befejező Puskás Akadémiát vasárnap, a labdarúgó NB I

Facebook