Közösségi oldalak

Gazdaság

Tatára is megérkeztek az elektromos Ikarusok

Deme Krisztián, az MVM Zrt. ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese

A mai napon Tatára is megérkeztek az elektromos Ikarusok, összesen 6 új busz állt forgalomba. Az e-buszhoz pedig töltési infrastruktúra is kell, ezt építette ki és adta át a Mobiliti VOLÁNBUSZ Kft.

A MÁV-csoport sajtóeseményén Deme Krisztián, az MVM Zrt. ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a Mobiliti Volánbusz Kft. életre hívásával lehetővé vált, hogy a Zöld Busz Program keretében elérhető sikeres pályázatokkal megvalósulhasson a környezetkímélő autóbuszok üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúra kialakítása, a járművek beszerzése és azok hatékony, gazdaságos működtetése. Összesen 3 db, kétkaros nagyteljesítményű DC-gyorstöltő biztosítja az új járművek energiaellátását, amelyek évente várhatóan 346 ezer km-t futnak majd és mintegy 268 tonna CO2-kibocsátástól mentesítik Tata városát.

Ezzel együtt már 5 városban támogatjuk az elektromos közösségi közlekedést – Keszthelyen, Komáromban, Hajdúszoboszlón, Balatonfüreden, és a mai naptól már Tatán is elérhetők, illetve Komlón hamarosan elkészülnek azok a korszerű töltőállomások, amelyek az Ikarus elektromos buszok mindennapi működését segítik.

Ahogyan arról már korábban is írtunk, az e-töltőállomások elsősorban a helyi közösségi közlekedés kiszolgálását biztosítják, ugyanakkor jó hír, hogy a jövőben magánszemélyek és e-flottával rendelkező cégek is használhatják őket a telephelyek nyitvatartási idejében. Ez azt jelenti, hogy az e-buszok töltésén kívül, meghatározott időszakban bárki számára elérhetők lesznek a töltőállomások, még a nagyobb helyigényű szállító járművek esetében is kényelmes, könnyebben hozzáférhető töltési lehetőséget biztosítanak. A pontos nyitvatartási információk a Mobiliti applikációban lesznek elérhetők.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

Szoboszlai újra megsérült, emberelőnyben nyert a Liverpool

A Liverpool Kerkez Milossal és Szoboszlai Dominikkal a kezdőcsapatban, a második félidőben emberelőnyben játszva fordított, s végül 2-1-re nyert a

Facebook