Közösségi oldalak

Sport

Kétgólos vezetés mellet veszített pontokat a Puskás Akadémia

Kétgólos hátrányból ért el szombaton 2–2-es döntetlent az MTK Budapest hazai pályán a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I 22. fordulójában.

A hazaiak kezdtek lendületesebben, a szélen vezetett támadásokkal próbáltak a vendégvédelem mögé kerülni, de helyzetig nem jutottak. Szűk negyedóra után pedig a Puskás Akadémia rúghatott tizenegyest, mert Kata Mihály nyolc méterre a kaputól bokán rúgta Mondovics Kevint. A büntetőt Nagy Zsolt végezte el, és ballal a kapu közepébe lőtt. A hátrányba került MTK még inkább nekidurálta magát, rendre az ellenfél térfelén tartotta a labdát, Jurek Gábor fejesénél pedig Szappanos Péter védésére volt szükség, hogy ne változzon az eredmény.

Az egyenlítés helyett azonban a vendégek a 35. percben növelték előnyüket. Varju Benedek könyökkel torkon vágta Nagy Zsoltot a tizenhatoson belül, a felcsútiak ismét büntetőhöz jutottak, a csapatkapitány pedig másodszor sem hibázott.

A szünet után a Puskás Akadémia kezdett jobban, de az MTK szépített. Szappanos a 60. percben szép vetődéssel hárított Molnár Ádin távoli csavarásánál, de még ugyanabban a percben már tehetetlen volt Adrian Zeljkovic megpattanó lövésénél, a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba. A télen szerződtetett szlovén középpályás első gólját szerezte az NB I-ben. A hazaiak továbbra sem álltak le, s bár nem szorították be ellenfelüket, a 80. percben a védő Varju Benedek keveredett a felcsútiak kapujának előterébe, és közelről a léc alá emelt. Csaknem a fordítás is összejött a kék-fehéreknek, de a 93. percben Kerezsi Zalán lövését követően Szappanos beleütött a labdába, ami a jobb kapufáról vágódott oldalra.

A Puskás Akadémia csapatkapitánya, Nagy Zsolt, aki kétszer büntetőből talált be, ötgólos a mostani idényben, négyszer tizenegyesből volt eredményes.

Fizz Liga, 22. forduló:

MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 2-2 (0-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Vezette: Rúsz
Gólszerzők: Zeljkovic (60.), Varju (80.), illetve Nagy Zs. (15., 35. – mindkettőt tizenegyesből)
Sárga lap: Kata (32.), Varju (33.), Kádár (50.), Németh H. (66.), Bognár I. (92.), illetve Soisalo (44.), Magyar (47.), Duarte (52.), Szolnoki (88.), Markgráf (91.)

MTK: Hegyi – Varju, Beriasvili, Kádár, Vitályos – Kata (Bognár I., 74.), Zeljkovic – Jurek (Átrok, 74.), Németh H. (Horváth A., 87.), Molnár Á. (Kerezsi, 87.) – Polievka (Jurina, 68.)

Puskás Akadémia FC: Szappanos – Maceiras, Golla, Markgráf, Nagy Zs. – Szolnoki – Soisalo (ifj. Dárdai P., 76.), Duarte (Favorov, 81.), Magyar (Kern, 68.), Mondovics (Fameyeh, 68.) – Lukács (Vékony, 81.)

MTI

Videó: M4Sport.hu

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a