Közösségi oldalak

Belföld

Hegyi Zsolt: a Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább

A Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább, eljött az idő, augusztus 25-től hozzákezdünk a megvalósításhoz – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója kedden a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.

Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezték meg az utasok utaztatását, a BKK-val szoros együttműködésben villamosjárat-sűrítéssel, buszpótlással, valamint megerősített helyszíni jelenléttel segítik a zavartalan közlekedést és a folyamatos tájékoztatást.

A szükséges közlekedési információkat egy folyamatosan frissülő aloldalon teszik közzé.

A vonatok pontos menetrendje legkésőbb augusztus 10-től lesz elérhető, hogy mindenkinek elegendő ideje legyen az utazás újratervezésére
– jelezte a vezérigazgató.

A MÁV közleményében ismerteti, hogy augusztus 25-től egy hónapon át szünetel a Keleti pályaudvar vonatforgalma, így augusztus 25-től szeptember 20-ig jelentősen módosul a közlekedési rend a Keleti pályaudvart érintő vonalakon. A MÁV saját forrásából finanszírozott mintegy 4,4 milliárd forintos beruházása során 400-450 szakember közreműködésével és számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű igénybevételével tervezett szerelési munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron javulni fog a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken majd a meghibásodások, az üzemzavarok száma – közölték. A munkálatok ideje alatt 4 hétig a Keletiből nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon utazóknak jelentős változásra kell számítaniuk. A menetrendmódosítások és az átszállások miatt az utazási idő megnövekedhet
– hívták fel a figyelmet.

A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy már a vágányzár előtti időszakban is tájékozódjanak a mavcsoport.hu/keleti weboldalunkon, amelyet folyamatosan frissítenek a menetrendi változásokról szóló információkkal, alternatív eljutási lehetőségekkel, javaslatokkal, valamint az utazás megtervezését segítő térképekkel. Interaktív térképet is készítenek, amelyet pár napon belül közzéteszünk a weboldalon.

Az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több átszállási pontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-vel, a VOLÁN- és a BKK-járataival könnyen elérhetők a főváros minden részéről. Az átszállási pontokról is bővebb ismertetést tesznek közzé az internetes tájékoztatási felületen. A változás számos, a Keleti pályaudvart használó nemzetközi vonatot is érint – ismertette a MÁV. A módosított menetrendek az online felületeinken (MÁV app, EMMA, jegy.mav.hu) várhatóan augusztus 10-től lesznek elérhetők, és akkortól lehet a vonatokra keresni az új menetrendek alapján a MÁV és a MÁV+ applikáció, az EMMA vagy a jegy.mav.hu segítségével – közölte a vasúttársaság.

MTI

Megvan az Újpest idei első győzelme

Az Újpest hazai pályán 2–1-re nyert a tizenegyest hibázó Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga 22. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén,

MOL Magyar Kupa – Nyolc között a Győr is

A Győr 2-0-ra nyert a másodosztályú Fehérvár ellen a labdarúgó MOL Magyar Kupa csütörtöki nyolcaddöntőjében. A találkozó első találatát Nadir

Hat gólt kapott és kiesett a címvédő Paks – MOL Magyar Kupa eredmények

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paks hazai pályán 6–2-re kikapott a Diósgyőrtől a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Alaposan meglepte

MOL Magyar Kupa – A címvédő Paks a negyeddöntőbe jutással lábalna ki a hullámvölgyből

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paksi FC hazai pályán játszik a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Diósgyőrrel, s továbbjutásával

Megdolgoztatná a Fradit a csákvári kapitány

Idén összeálltak a csillagok Csákváron, a rutinos maghoz kiváló fiatalok érkeztek a Puskás Akadémiától, és a nagyszerű mixnek hála akár