Közösségi oldalak

Belföld

Nagyszabású közúti akció az M1-esen

Fotó: police.hu

Hat különböző hatóság fogott össze egy ellenőrzésre az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán. A közös fellépés célja a közlekedés biztonságának fokozása és a szabályszegők kiszűrése volt.

A Komárom-Esztergom Mmegyei Rendőr-főkapitányság rendőrei mélységi ellenőrzéseket és közlekedésrendészeti feladatokat láttak el. Az akcióban részt vett az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. A Készenléti Rendőrség Légirendészeti Szolgálatának helikoptere, amely a levegőből segítette a munkát.

Az ellenőrzés során nem mindennapi esetre is fény derült. Egy 58 éves sofőr például a rendőrautó mellett haladva, nyugodtan kortyolgatta sörét egy dobozból – saját bevallása szerint nemcsak útközben, hanem indulás előtt is ivott. A szondáztatás után 156 ezer forintos bírságot kapott. Az akció során emellett hét alkalommal előzési tilalom megsértése, egyszer megállási tilalom figyelmen kívül hagyása, valamint három esetben kézben tartott mobiltelefon használata miatt intézkedtek kollégáink.

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost