Közösségi oldalak

Belföld

Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában

Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Jánky Judit közlése szerint a 62 éves doktornő az egyik zalai kórház osztályvezető főorvosaként dolgozott. A 48 éves budapesti férfi 2019-től pszichiáter szakorvosnak, pszichológiai gyakorlattal rendelkező orvosnak, klinikai szakpszichológusnak, pszichoterapeutának adta ki magát.

A férfi a budapesti lakóhelyén kialakított “rendelőben” különféle betegséggel küzdő embereket kezelt, a hozzá érkező pácienseket megvizsgálta, diagnózist állított fel, pszichoterápiát alkalmazott, életvezetési tanácsadást folytatott, amelyért alkalmanként 20-25 ezer forintot kért. A páciensek és a hozzátartozók is általában szakorvosként ismerték, és ő maga is így mutatkozott be, a neve előtt a dr. rövidítést is használta, holott sem orvosi, sem pedig klinikai szakpszichológusi végzettsége nem volt.

A budapesti férfi a hozzá forduló, részben általa kezelt, fekvőbeteg-ellátásra szoruló páciensek egy részét 2021-től továbbirányította az osztályvezető főorvoshoz arra hivatkozva, hogy egy alapítványon keresztül magánorvosi ellátás keretében speciális, többhetes pszichiátriai ellátást vehetnek így igénybe. A főorvosnő a beajánlott pácienseket a kórházi osztályán fogadta, és fekvőbeteg-ellátás keretében kezelte őket.

A férfi már a kapcsolatuk elején felajánlotta a doktornőnek, hogy a továbbirányított páciensek által fizetett pénzből neki is juttat, ő pedig ebbe beleegyezett. A főorvosnő ezzel megszegte az egészségügyi törvényben foglaltakat, miszerint a térítési díjon felül az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen ellenszolgáltatást vagy egyéb előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el.

A vádlottak a bűncselekményeket szervezetten és rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el, ezért a Zala Megyei Főügyészség 30 rendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az osztályvezető főorvossal és felbújtóként a magát szakorvosnak kiadó férfival szemben. Utóbbinak ezen felül kuruzslás bűntette miatt is felelnie kell.

MTI

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a