
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kormánypártok országjárásának soproni fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón 2026. március 5-én. MTI fotó: Filep István
Minden határon túlmegy, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök gyakorlatilag halálosan megfenyegette Orbán Viktor kormányfőt, Magyarországot azonban nem lehet zsarolni, akárhogyan is fenyegetőznek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Sopronban.
A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a városban tartott lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az ukrán államfő nemrég úgy nyilatkozott, hogy „majd a katonáik felkeresik a magyar miniszterelnököt, ha nem járulunk hozzá ahhoz, hogy Ukrajna elvigye az európai és benne a magyar emberek pénzét”.
„Ez minden határon túlmegy. Ez teljesen új helyzet, amely kialakult Európában, hogy egy európai ország elnöke megöléssel, gyilkossággal fenyegeti egy NATO- és EU-tagállam miniszterelnökét. Magyarországot fenyegetni nem lehet, a magyar miniszterelnököt fenyegetni nem lehet”
– hangsúlyozta.
„Minket, magyarokat zsarolni nem lehet. Akármivel fenyegetőzik is Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk azt engedni, hogy a magyar emberek pénzét elvigyék Ukrajnába. Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogjuk engedni azt, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, és akárhogyan, akármilyen alpári, útszéli stílusban fenyegetőzik Zelenszkij elnök, mi nem fogunk fizetni az ő háborújukért, és nem vagyunk hajlandók kétszer-háromszor-négyszer annyit fizetni az energiáért csak őmiattuk”
– tette hozzá.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy az ukrán elnök a Tisza Párt szövetségese, hiszen a Tisza Párt az Európai Néppárt tagja, az Európai Néppárthoz tartozásnak pedig feltétele az Ukrajna-pártiság.
„Az Európai Néppárt a legháborúpártibb pártcsalád az Európai Parlamentben. Ursula von der Leyen és Manfred Weber a két legnagyobb csodálója Európában Zelenszkijnek”
– vélekedett.
A miniszter végül aláhúzta, hogy Volodimir Zelenszkij fenyegetőzése kiállítja a bizonyítványt Ukrajnáról, azokról, akik ezt az országot akarják behozni az Európai Unióba, és kiállítja a bizonyítványt a Tisza Pártról is, amely Ukrajna szövetségese itt Magyarországon.
„Akárhogy fenyegetőzik Zelenszkij, mi a választást meg fogjuk nyerni, akárhogy is avatkozik be, szuverén nemzeti kormánya marad Magyarországnak, és ők nem csatlakoznak az Európai Unióhoz, nem viszik el a pénzünket, mi pedig nem fogunk részt venni a háborújukban”
– összegzett.
MTI





