Közösségi oldalak

Gazdaság

Lázár János megoldotta a vonatok késéseit – leállítatta a vonatok mozgását figyelő rendszert!

Leállították a vonatok mozgásának követésére használt Vonatinfót. A térképes szolgáltatás weboldala és a MÁV-applikációba ágyazott felülete egyaránt elérhetetlenné vált szombat kora reggel. A felhasználókat automatikusan az Egységes Menetrend Magyarországon (EMMA) nevű utazástervezőre irányítja át a rendszer – írja a 444 a vasút tájékoztatására hivatkozva.

A Vonatinfó térképein lehetett eddig ellenőrizni, merre járnak éppen a vonatok, és hány perc késéssel közlekednek. A járatokat színes pöttyök jelezték a térképeken. A vonatokat 5 percnél kevesebb késés esetén zöld, 6-14 perc közötti késés esetén sárga, 15-59 perc közötti késés esetén narancssárga, 60 percnél több késés esetén pedig piros szín jelölte. Az EMMA-ban a járatok nincsenek késésük alapján színezve, és az országban közlekedő összes vonatot sem lehet egyben áttekinteni, mert csak szűk területet mutat az alkalmazás.

A Vonatinfó leállítása azért különösen érdekes, mert Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató június 14-én még azt írta a Facebookon, hogy a „több médiumban megjelent téves információ” ellenére a vonatok késéseit továbbra is lehet követni, azokat ugyanis a Vonatinfó rendszerében vezetik. Hegyi azzal is büszkélkedett, hogy korábban ő intézte el, hogy a Vonatinfó minden internetképes eszközről elérhető legyen. Nem sokkal a Vonatinfó leállítása után a MÁV sajtóközleményt adott ki.

Azt írták, az „elmúlt időszak több változása” is indokolttá teszi, hogy egységesítsék a térképeiket. A Vonatinfó és az EMIG weboldalai mostantól egységesen az EMMA-ra mutatnak. Azt ígérték, hamarosan új funkciót is kialakítanak a rendszerben, amivel az átszámozott vonatokat is követni lehet majd. A Vonatinfó legfontosabb funkciójáról, a vonatokat színes pöttyökkel jelző Magyarország-térkép pótlásáról viszont semmit sem írtak.

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost

A Puskás Akadémia legyőzésével átvette a vezetést a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójából elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén. A

Kisvárdai döntetlennel harmadik a Debrecen

A Debrecen gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának hétfői zárómérkőzésén. A Debrecen kezdte

Két pontra a bennmaradástól a Nyíregyháza

A Nyíregyháza 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójában, és legfeljebb két pontra van szüksége