Közösségi oldalak

Gazdaság

Minden dunántúli és Pest megyei település profitál az E.ON áramhálózati fejlesztéseiből

Minden dunántúli és Pest megyei település profitál az E.ON áramhálózati fejlesztéseiből

Megújítja áramhálózatát az E.ON Hungária csoport, a fejlesztés alapvető célja az időjárásfüggő megújuló energiaforrások, kiemelten a lakossági napelemek hálózatra kapcsolásának elősegítése, amelyből minden dunántúli és Pest megyei település profitál – közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.

A fejlesztések közül kiemelkedik egy több mint 20 ezer beruházást tartalmazó, 115 milliárd forint keretösszegű programcsomag. Ez a Széchenyi Terv Plusz program keretében, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásainak felhasználásával valósul meg. A beruházássorozat 2022-ben indult, fedezete 50 százalékban az EU RRF forrásaiból áll rendelkezésre, 50 százalékát az E.ON Hungária csoport önerőből biztosítja.

A beruházásokban az E.ON több mint 88 ezer kilométeres hálózatának jelentős része érintett. Az észak-dunántúli térségben nagyjából 45 milliárd, a dél-dunántúliban 30 milliárd, Budapesten és Pest vármegyében pedig 40 milliárd forint értékű áramhálózati fejlesztést jelent. A beruházások során új alállomások épültek: ilyen a Szekszárd térségét ellátó új építésű Tolna-Mözs alállomás, vagy a kapacitásnövelt, átépített, fővárosi környezetbe illeszkedő, zöldtetős Kelenföld alállomás, valamint az idén szeptemberben elkészülő szintén budapesti Őrmező alállomás. Az újak mellett számos régi alállomás is bővült például Ráckevén, Biatorbágyon, Dunavarsányban, a fővárosban pedig Angyalföldön és Zuglóban.

A többletenergia igények kiszolgálására összesen 1416 kilométernyi kis- és középfeszültségű hálózat létesült vagy újult meg. Több mint 2300 új vagy megújult transzformátor állt szolgálatba, és sokezer digitalizációs, üzemirányítási, ellátásbiztonságot szolgáló fejlesztés is megvalósult.

Közölték: a beruházásokkal a vállalati és ipari energiaigények kiszolgálása mellett a dinamikusan bővülő térségek energiaellátását is biztosítja a vállalatcsoport, többek között új városrészek megépülését, új lakóparkok nyitását lehetővé téve, melyek magas arányban már elve napelemes rendszerrel épülnek ki. A fejlesztések nyomán egyúttal újabb naperőműveket és háztartási méretű kiserőműveket lehet a hálózatra csatlakoztatni, a beruházássorozat elkészültével összesen 1047 MW többletkapacitás jelentkezik az E.ON hálózatán, azaz ekkora összteljesítményű napelemes rendszer kapcsolódhat, illetve részben már kapcsolódhatott is pluszban a meglévők mellé az E.ON hálózatára a fejlesztéscsomag kezdete óta.

Rámutatnak: a fejlesztések szükségességét jelzi, hogy 2020 óta megnégyszereződött a naperőművek száma az E.ON hálózatán. Magyarországon jelenleg 265 ezer háztartási méretű kiserőmű (HMKE) termel zöldenergiát. Ebből több mint 164 ezer működik E.ON területen, melyből 131 ezret, a napelemek több mint 80 százalékát, 2020-2024 között csatlakoztatta a hálózatra az energiaszolgáltató.

A hálózati biztonság mellett a természeti környezet védelme és a fenntarthatóság szempontjai is kiemeltek a fejlesztéseknél. A Budai Tájvédelmi Körzet Natura 2000-es területein és a környező településeken ezért épített az energiacég 50 kilométernyi föld alatt futó vezetékszakaszt és szüntetett meg 450 oszlopot a Solymár alállomás megújulásával párhuzamosan. Az oszlopok által szétválasztott, védett erdők így visszahódíthatják a távvezetékek által eddig elfoglalt területeket is.

A jelentős nagyberuházások mellett sok ezer kisebb fejlesztést is megvalósítanak: a meglévő eszközöket nagyobb kapacitásúakra cserélik, új szenzorokat, monitoring- és üzemirányítási eszközöket telepítenek, az ellátásbiztonság szempontjából fontos eszközöket modernebb, nagyobb kapacitástartalékkal rendelkező eszközzel helyettesítik.
A 115 milliárd forint keretösszegű, az EU támogatásával megvalósuló áramhálózati beruházássorozat jelentős része már elkészült és üzemel, a további tervezett fejlesztéseket 2025-ig valósítják meg – közölték.

MTI

A Nyíregyháza nyerte a keleti rangadót

A Diósgyőri VTK 2-1-es vereséget szenvedett otthon a Nyíregyháza Spartacus csapatától a labdarúgó OTP Bank

La Liga – Bellinghamet kiállították, pontokat veszített a Real Madrid

A Real Madrid gyorsan vezetést szerzett, de emberhátrányban nem tudta megőrizni előnyét és 1-1-es döntetlent

Premier League – Győzött a Bournemouth, négyet kapott a Newcastle

A sereghajtó Southampton vendégeként 3-1-re nyert a Bournemouth az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A címvédő

Kiszakadt a gólzsák Kecskeméten!

A sereghajtó Kecskemét meglepetésre simán, 5-0-ra legyőzte a vendég MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga

A Győr legyőzte és megelőzte a Fehérvárt

A Győri ETO FC 1-0-ra legyőzte a házigazda Fehérvár FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga