Közösségi oldalak

Gazdaság

Orbán Viktor bűnös könnyelműsége miatt 400 milliárd forintot veszít az ország

A DK elnöke, Gyurcsány Ferenc online sajtótájékoztatóján elmondta, azzal, hogy az Orbán-kormány nem teljesíti az uniós pénzek folyósításához szükséges feltételeket, fejenként 40 ezer forinttal lettünk szegényebbek. Hozzátette, hogy amikor ő volt a miniszterelnök, 2005-ben, akkor a mai áron számolva pont 400 milliárd forinttal többet hozott haza Magyarországra a kormány.

Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán jelentkezett be, hogy elmondja, „eldőlt, hogy Orbán Viktor szégyenteljes, bűnös könnyelműsége, felelőtlensége, hazardírozása, önzése miatt” Magyarország 400 milliárd forintnyi uniós támogatástól esett el.

Magyarország 400 milliárd forinttal szegényebb lesz. Ennyi pénzt vesztünk el végérvényesen december 31-én

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

A DK vezetője kifejtette, hogy egyetlenegy dolgot kellett volna csinálni a kormányfőnek, mégpedig azt, hogy a „sok-sok éves”, az összes európai országgal folytatott vita után meg kellett volna értenie, hogy Európa népe nem fogadja el, hogy az ő pénzüket az éppen hatalmon lévő kormány és „a hozzá közeli, emberi baráti, rokoni, üzleti körök” bűnösen használják fel.

Nem a haza gyarapítására, hanem a saját maguk és családjaik gazdagítására

– jegyezte meg Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke elmondta, azzal, hogy az Orbán-kormány nem teljesíti az uniós pénzek folyósításához szükséges feltételeket, fejenként 40 ezer forinttal lettünk szegényebbek.

2005-ben, amikor én voltam a miniszterelnök, kereken egymilliárd euróval, mai áron éppen 400 milliárd forinttal többet hozott haza az akkori kormány, míg az Orbán-kormány 400 milliárddal kevesebbet hoz haza. A kettő között 800 milliárd a különbség, azaz fejenként 80 ezer forint. Ez a különbség bal- és jobboldal között. Ők viszik, mi hozzuk

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: ennek a kormánynak az évvel együtt kitellett az ideje, és reméli, hogy nemcsak egy új év, de egy új kor is jön a jövő évben.

A Diósgyőr a kupa után a bajnokságban is legyőzte a Paksot

A szerdai kupagyőzelem után a Diósgyőr a labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján is nyert a Paks vendégeként, ezúttal

A ZTE hazai pályán nyert a Fradi ellen

A ZTE hazai pályán 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert szombaton a 28. perctől emberhátrányban játszó Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga

Kétgólos hátrányból mentett pontot az MTK Budapest

Kétgólos hátrányból ért el szombaton 2–2-es döntetlent az MTK Budapest hazai pályán a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I

Megvan az Újpest idei első győzelme

Az Újpest hazai pályán 2–1-re nyert a tizenegyest hibázó Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga 22. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén,

MOL Magyar Kupa – Nyolc között a Győr is

A Győr 2-0-ra nyert a másodosztályú Fehérvár ellen a labdarúgó MOL Magyar Kupa csütörtöki nyolcaddöntőjében. A találkozó első találatát Nadir