Közösségi oldalak

Hírek

Az Orbán-kormány „őszödi beszédét” ígéri Magyar Péter egy videóban

Az Orbán-kormány „őszödi beszédét” ígéri Magyar Péter egy videóban

Egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot, mindegy, hogy honnan jött, én nem is tudom. Ez egy hiteles dokumentum, mind a ketten megnéztük és egyetértettünk abban, hogy ez az Orbán-kormány őszödi beszéde – ezt állította Magyar Péter hétfő esti Magyar Infó elnevezésű videójában, amikor Ruszin-Szendi Romulusszal beszélgetett.

Az ominózus dokumentumról csak annyit mondott, hogy miközben a kormány folyamatosan a béke fontosságát hangsúlyozza, az alapjaiban írja felül azt a narratívát, amit a hatalom kifelé közvetít a magyar emberek felé. Említette emellett a magyar nemzetbiztonságot is, de nem derült ki, hogy pontosan mire gondol. – Egyértelmű bizonyíték lesz arra, hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni minket évek óta – mondta Ruszin-Szendi Romulusz.

A bizonyítékot – ahogy a Tisza Párt elnöke nevezte – hamarosan nyilvánosságra hozzák.

Az őszödi beszéd az elmúlt időszakban annak kapcsán került elő, hogy Orbán Viktor ahhoz hasonlította a tiszás Kollár Kinga szavait. A politikus ugyanis az Európai Parlamentben úgy fogalmazott az uniós pénzek felfüggesztése kapcsán: „A dolog pozitív oldala, hogy a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket. Én ilyen értelemben nagyon pozitívan tekintek a 2026-os választásra”.

Magyar Péter azt is bejelentette, hogy jövő hétfőtől újabb országjárás indul, újra nyakába veszi a magyar vidéket. Ezúttal tematikus heteket tartanak majd, ahol egy-egy nagyobb társadalmi, gazdasági, szakpolitikai kérdést járnak körül, mint például az agrárium, a közlekedés vagy a rendvédelem.

Forrás: Magyar Hang

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost