Közösségi oldalak

Hírek

Az ország nyugati felén másfél havi csapadék eshet péntek estig

Péntek estig az ország nyugati felén akár másfél havi csapadék is eshet – hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szerdán.


Azt írták, a 454 meteorológiai állomás közel harmada, 142 állomás nem regisztrált még márciusban csapadékot, és ahol esett is valamennyi, az is többnyire csak kisebb zápor volt.

Hozzátették: az előrejelzés szerint a Dunántúl nyugati részein két nap alatt akár 30-50 milliméter közötti, a középső vármegyékben pedig 20 milliméter körüli mennyiség eshet, ezzel nyugaton lesznek olyan tájak, ahol egy átlagos márciusi mennyiségnél – ami 30-35 milliméter – is több eső, nyugaton havas eső, hó is fog esni.

Az ország északkeleti, keleti negyedén, harmadán inkább csak helyenként lehet időszakosan futó zápor, vagyis ott lesznek tájak, amik most is szárazon fognak maradni. Így pedig – mivel a hónap hátralévő részében sem számíthatunk áztató esőre – az országnak azon a részein a havi csapadékösszeg nem egy helyen 0 milliméter lesz – jegyezték meg.

MTI

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a