Közösségi oldalak

Hírek

Egymással szemben állt meg két vonat Martonvásárnál

Csütörtökön egy vágányon két vonat érkezett Martonvásárnál, így jelentős késésekre lehet számítani a Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon. Az incidens során a szerelvények egymástól biztonságos távolságra álltak meg, az utasok nem voltak veszélyben.

Egymással szemben haladt ugyanazon a vágányon két vonat csütörtökön Martonvásárnál, végül az érkező szerelvény a másiktól biztonságos távolságra megállt – közölte weboldalán a Mávinform. A közleményben hangsúlyozták, hogy a vonatok utasai nem voltak veszélyben.

A tájékoztatás szerint a Martonvásárról 10:10-kor Kőbánya-Kispestre induló S36-os vonat Martonvásár állomásról engedély nélkül, a tiltó jelzés ellenére elindult. Közben ugyanazon vágányon érkezett a Kőbánya-Kispestről 9:27-kor Székesfehérvárra indult G43-as vonat.

A Mávinform közölte, hogy az érkező vonat biztonságos távolságban megállt, a vonatok utasai nem voltak veszélyben. Hozzátették, hogy az érintett vonatok utasait a katasztrófavédelem munkatársainak segítségével másik vonatra szállították át.

Az ügyben vizsgálat indult, emiatt a Budapest–Székesfehérvár vasútvonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani lehet kora délutánig.
A tájékoztatás szerint a helyzet tisztázásáig és a helyszíni vizsgálat ideje alatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok Martonvásár és Tárnok között, emiatt jelentős késésekre kell számítani.

A legfrissebb tájékoztatás szerint 13 órától ismét két vágányon haladhatnak a vonatok Martonvásár és Tárnok között, így fokozatosan csökkennek a késések, csütörtök kora délután helyreállhat a menetrend a székesfehérvári vonalon.

Megvan az Újpest idei első győzelme

Az Újpest hazai pályán 2–1-re nyert a tizenegyest hibázó Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga 22. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén,

MOL Magyar Kupa – Nyolc között a Győr is

A Győr 2-0-ra nyert a másodosztályú Fehérvár ellen a labdarúgó MOL Magyar Kupa csütörtöki nyolcaddöntőjében. A találkozó első találatát Nadir

Hat gólt kapott és kiesett a címvédő Paks – MOL Magyar Kupa eredmények

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paks hazai pályán 6–2-re kikapott a Diósgyőrtől a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Alaposan meglepte

MOL Magyar Kupa – A címvédő Paks a negyeddöntőbe jutással lábalna ki a hullámvölgyből

A legutóbbi két kiírást megnyerő Paksi FC hazai pályán játszik a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Diósgyőrrel, s továbbjutásával

Megdolgoztatná a Fradit a csákvári kapitány

Idén összeálltak a csillagok Csákváron, a rutinos maghoz kiváló fiatalok érkeztek a Puskás Akadémiától, és a nagyszerű mixnek hála akár