Közösségi oldalak

Hírek

Eső, zápor, kissé szeles a jövő hét időjárása

Vasárnapra virradóra délnyugat felől újabb csapadékmező érkezik, sok felhő lesz felettünk, és eleinte sokfelé várható eső, zápor. Délután többfelé szakadozni kezd a felhőzet, a Dunántúlon és a középső tájakon gomolyok alakulnak ki, melyekből elszórtan előfordulhat zápor, néhol zivatar is, viszont északon és északkeleten még a zárt felhőzetből inkább eső várható. A délies szelet sokfelé élénk, nyugaton és északnyugaton erős, olykor akár viharos lökések is kísérhetik. Hajnalban már sehol sem lesz fagy, 2-10 fok várható. A legmagasabb hőmérséklet 11 és 22 fok között alakul, a tartósabban borult északi, északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő.

Hétfőn is a felhőké lesz a főszerep, és sokfelé számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Többfelé élénk, néhol erős lesz a déli, délnyugati szél. Kora reggel 3 és 11, napközben 12 és 21 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Kedden változóan-erősen felhős időre van kilátás, csak kevés helyen süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Helyenként záporok kialakulhatnak, de néhol a déli tájakon zivatarokra is számítani kell. A szél elsősorban záporok, zivatarok környezetében támadhat fel. Hajnalra többfelé pára, köd képződhet. A csúcshőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

Szerdán és csütörtökön is velünk maradnak a felhők, csak kevés helyen süthet ki több órára a nap. Sokfelé még szükség lesz az esernyőkre, néhol az ég is megdörrenhet. Többfelé számíthatunk szeles időre. A jelenlegi számítások szerint szerdán 11 és 21, csütörtökön 12 és 17 fok közötti maximumokra van kilátás

Időkép

Hátrányból fordítva verte a DVTK az MTK-t

A Diósgyőr hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát a labdarúgó OTP Bank

Emilia Romagna Nagydíj – Piastri indul az élről

Az összetett pontversenyben élen álló Oscar Piastri volt a leggyorsabb Forma-1-es világbajnokság Emilia Romagna Nagydíjának

Videón, ahogy Cunoda rommá töri a Red Bull-t az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzésén

Piros zászlós megszakítást okozott Cunoda Juki az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzésén. Nagy bukásával időeredmény nélkül

Gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg és a Győr

A Győr gól nélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank

Hajrágóllal tartotta életben bajnoki álmait a Puskás

A bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia hajrában szerzett góllal 1-0-ra győzött a sereghajtó és már