Közösségi oldalak

Hírek

Kigyulladt egy mozdony a Keleti pályaudvaron

Kigyulladt egy mozdony Budapest VIII. kerületében, a Verseny utcánál, a Keleti pályaudvaron – olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Mint írják, a fővárosi hivatásos tűzoltók, valamint a Lőrinc-Kertváros önkéntesei érkeztek ki a helyszínre. Az egységek több vízsugárral oltották el a lángokat. A rajok jelenleg utómunkálatokat végeznek. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.

Az égő mozdonyról a Mozdonyfüst Facebook-oldalán is megjelent egy fotó, ezen az látszik, hogy nagy füsttel lángol valami a Keleti pályaudvar Verseny utca felőli oldalánál. A Telex szerint a tűz átterjedt egy másik kocsira is, és több másik közeli mozdony is veszélyben lehetett. Az ügyben keresték a hatóságokat, Kiss Ádám István, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a pályaudvar egy oldalsó szerelővágányán egy fűtőmozdonyként használt mozdony kigyulladt. Négy másik mozdony volt mellette, ezek közül egyre részben átterjedt a tűz. A tűz oka csak a későbbi vizsgálatból derül majd ki.

Eközben a Mávinform részletesebben is beszámolt a tűzről, eszerint a Keleti pályaudvar kocsijavító műhelyénél egy, a szerelvények energiaellátására szolgáló előfűtő mozdonya gyulladt ki. Közölték, hogy az oltás idejére a Katasztrófavédelem munkatársai egy időre korlátozták a pályaudvar forgalmát, emiatt néhány járat nem, vagy csak késve tudott elindulni. Este 8 órakor a korlátozásokat feloldották, azonban néhány járatnál még változásokra lehet számítani. Mint hangsúlyozták, személyi sérülés nem történt, a forgalom átszervezése folyamatban van. A MÁV azt is közölte, hogy a tűz okát vizsgálják, egyelőre még a szándékos gyújtogatást sem tudják kizárni.

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

Debreceni döntetlennel, egy pontra olvadt a Győr előnye

Az éllovas Győr 1-1-es döntetlent játszott a harmadik Debrecen vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. Az első