Közösségi oldalak

Hírek

Meghalt egy idős férfi egy lakókocsiban keletkezett tűzben Törökbálinton

Kigyulladt egy lakókocsi Törökbálint külterületén szombat este, a tűzben egy idős férfi életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a Nyárfasor utcában álló lakókocsihoz három járművel vonultak a tűzoltók, az udvaron felhalmozott lomok miatt a helyszínt nehezen lehetett megközelíteni. A teljes terjedelmében égő tíz négyzetméteres járművet fél óra alatt oltották el, a helyszín átvizsgálásakor találták meg az ott élő idős férfi holttestét – tudatta, hozzáfűzve, a beavatkozást nehezítette, hogy nemcsak az udvaron, hanem a lakókocsi belsejében is rengeteg hulladék volt felhalmozva.

Mukics Dániel a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy egy lomokkal telezsúfolt helyiségből nehezebb kimenekülni baj esetén, a mentés is körülményesebb, sőt még a tűz keletkezésének is nagyobb az esélye.

MTI

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost