Közösségi oldalak

Hírek

Pokoli hideg érkezik, akár -20 C° is lehet

Jelentős lehűlésre számíthatunk az elkövetkezendő napokban, lesz olyan hely az országban, ahol éjszaka akár -20 C°-nál is hidegebb lehet.

Ismét megnyílik az esély, hogy egyes részeken akár mínusz 15 fok alá csökkenjen a hőmérséklet, amire utoljára 2022-ben volt példa – adta hírül Facebook-oldalán a HungaroMet. A bejegyzésből kiderül, hogy ennek oka a február 14-én az országot elérő hidegfront, ami mögött megkezdődik a fagyos légtömegek beáramlása.

Az elkövetkezendő éjszakák már hidegebbek lesznek, de az igazán kemény fagyokra február 17. után számíthatunk, addig ugyanis a felhőzet és az enyhébb szél valamelyest megóv minket. A jelentős lehűlés 18-19. környékén fog bekövetkezni. Ekkortól már -5 és -12 C° körül alakul a minimum-hőmérséklet, de egyes részeken ez -19 C° is csökkenhet, illetve adataik szerint akár mínusz 20 fok alatti hőmérséklet sem lesz elképzelhetetlen.

A nappali értékek ugyanakkor az ilyenkor megszokottak körül fognak alakulni, köszönhetően a sok napsütésnek. A hét második felétől a légtömeg elkezd felettünk mozgolódni, ami magával hozza az éjszakai fagyok enyhülését.

Nemzetek Ligája – Callum Styles sérülés miatt nem csatlakozik a kerethez

Callum Styles nem csatlakozik a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez. A West

Premier League – Magabiztosan nyert idegenben a Manchester United

A Manchester United simán, 3-0-ra nyert a kieső helyen álló Leicester City vendégeként az angol

Hátrányból fordított a listavezető Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga

Az MTK három góllal verte a Nyíregyházát

Az MTK Budapest háromgólos győzelmet aratott a vendég Nyíregyháza felett a labdarúgó OTP Bank Liga

Soroksáron is folytatta jó sorozatát az éllovas Kisvárda – NB II-es eredmények

A Kisvárda 2-1-re győzött vasárnap a Soroksár vendégeként a labdarúgó NB II 21. fordulójában, így