Közösségi oldalak

Külföld

Három nap alatt 17 elítéltet végeztek ki Szaúd-Arábiában

Szaúd-Arábiában az utóbbi három napban 17 halálraítéltet – köztük külföldi állampolgárokat – végeztek ki kábítószer-kereskedelemért, illetve terrorizmusért – jelentette az AFP hírügynökség szaúdi hivatalos igazságügyi közlések összesítése alapján.


Szombaton és vasárnap 15 embert végeztek ki kábítószer-kereskedelem miatt, akik egy kivételével valamennyien külföldi állampolgárok voltak. Hétfőn két szaúdin hajtottak végre halálos ítéletet terrorizmusért. Szaúd-Arábiában az utóbbi években jelentősen megnőtt a halálos ítéletek végrehajtásának száma, mert Rijád 2022 végén, egy csaknem hároméves moratóriumot megszakítva újraindította a kábítószerrel kapcsolatos ügyekben elrendelt kivégzéseket.

Az ország vezetése 2023 elején indított drogellenes háborút, arra hivatkozva, hogy nőtt a kábítószerek, főleg a kaptagon fogyasztása. Az AFP összesítése szerint 2022-ben 19, 2023-ban kettő, 2024-ben pedig 117 embert végeztek ki a királyságban kábítószer-kereskedelem miatt. A 2025-ös adatok pedig azt mutatják, hogy az év eleje óta 239 kivégzés történt, amelyek közül 161-et hajtottak végre kábítószerrel kapcsolatos büntetőügyekben. A kivégzett emberek közül 136 volt külföldi állampolgár, akik közül 125-re kábítószer-kereskedelem miatt szabtak ki halálos ítéletet.

MTI

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost