Közösségi oldalak

Kultúra

Ismét teret kap a tehetség – Visszatér a Mesterek és Tanítványaik sorozat!

Kilenc zenei pályára készülő hangszeresnek válik ismét valóra egy álma. A független zsűri döntését követően a legkiválóbbak szólistaként léphetnek fel a Pannon Filharmonikusokkal a június 21-ei Mesterek és Tanítványaik című koncerten a Zene ünnepén. E sorozat keretében láthatta egykor a közönség első alkalommal a Kodály Központ színpadán a gyermek Boros Mihályt is, aki a pécsiek Boros Misijeként lett ismert az országban. A társulat szándéka szerinta kivételes program továbbra is egyre több tehetséges fiatal felfedezését és reflektorfénybe kerülését segíti elő. A közönség bepillanthat a jövőbe, vajon ki lesz az elkövetkezendő idők zseniális muzsikusa?

A Pannon Filharmonikusok Tehetségpontként mindig is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy lehetőséget biztosítson a Pécsett és a város tágabb vonzáskörzetében élő, itt tanuló, kiugróan magas szinten teljesítő ifjú hangszereseknek a bemutatkozásra. 2010-ben hagyományteremtő céllal indította el a modellértékű tehetségsegítő programját.

A pandémia előtt évekig nagy sikernek örvendő Mesterek és tanítványaik hangversenysorozat most újra visszatér a jubiláló, 15 éves Kodály Központ falai közé, hogy újabb talentumok mutatkozhassanak be a közönségnek– méltó környezetben, a nyitott és melegszívű pécsi közönség előtt. Van valami varázslatos és természetesen felelősségteljes abban, amikor egy muzsikuspalánta először lép fel egy nívós szimfonikus zenekarral – amikor a tanterem csendjét felváltja a reflektorfény.

Pécs számos, mára országosan és nemzetközileg is méltatott művésznek jelenti az origót a zenei pályája során, egykor ebben a városban ismerkedett a hangszerével a világ egyik legkeresettebb csellistája, Várdai István is.Szintén innen indult Balogh Ádám ma már méltán magasan jegyzett zongoraművészi pályája.

A zenekar szerepe Magyarország komolyzenei életében meghatározó jelentőségű, tevékenységében a zenei utánpótlás nívója kiemelkedően fontos. A 2024-25-ös évadban kilenc, a világ különböző pontjain tanult, magasan képzett ifjú muzsikus csatlakozott a társulathoz.

A most fellépő szólistákat kiváló és odaadó pedagógus-művész mesterek képzik, megtaláljuk köztük a PFZ muzsikusait is, akik oktatói tevékenységet is végeznek a szimfonikus zenekari lét mellett. Áldozatos munkájuk eredményeképpen a most koncertet adó tanítványaik a hazai és nemzetközi hangszeres versenyek élvonalában végeztek az elmúlt években.

Az esten többek közt Schumann a-moll zongoraversenye, Mozart fagottversenye, Strauss kürtversenye és Lalo vérpezsdítő Spanyol szimfóniája csendül fel – a szólisták, akik közüla közönség megszavazhatja a kedvencét Varga Zsófia, Csima Adél, Bacher Ármin, Polovi Gréta, Promber Bálint, Juronics Anna Boglárka, Kovács Szófia, Gráf Áron és Fis-Fodor Ráhel Sára. Mestereik Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Rippert Péter, Sturcz László, Dr. Herpay Ágnes, Bakró-Nagy György, Markóné Szalai Gyöngyvér, Fodor Katalin, Soltész Ágnes és Kreka László.

A Pannon Filharmonikusok közössége szeretettel hív mindenkit erre a különleges koncertre, ahol a kvalitás találkozik a hivatással.

További részletek és jegyvásárlás a PFZ honlapján.

Bundesliga – Kiütötte a Bayern a Wolfsburgot

A listavezető Bayern München parádés második félidei teljesítményével 8-1-re kiütötte a vendég WfL Wolfsburgot a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. Az

La Liga – Őrzi harmadik helyét a Villarreal

A remek második félidőt produkáló Villarreal 3-1-re legyőzte vendégét, az Alavést a spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szombati játéknapján, és ezzel

Bogdán Ádám a DVSC új sportigazgatója

Bogdán Ádámot nevezték ki a labdarúgó Fizz Liga negyedik helyén álló DVSC sportigazgatójává. A hajdúsági klub pénteken a honlapján jelentette

Varga Barnabás az AEK Athénban folytatja pályafutását

A Ferencvárostól érkező magyar válogatott támadó szerződtetését a görög klub közölte Facebook-oldalán kedden. A bejegyzésben Varga új csapata mezében látható,

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakos

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakos – az index.hu értesülése szerint. A sportoló 34 éves volt. A honlap úgy tudja, a