Közösségi oldalak

Kultúra

Végvári Janka lett Magyarország Szépe

Végvári Janka lett Magyarország Szépe

Végvári Janka lett Magyarország Szépe, a két udvarhölgynek Veress Esztert és Csapó Dorka Katát választotta a szakmai zsűri a verseny vasárnap esti döntőjében.

A Duna csatorna által közvetített eseményen a Közönségdíjat Tokodi Doroti vette át, a Miss Charity alverseny győztese Végvári Janka lett.

A zsűri szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző Végvári Janka fejére került a korona; a 17 éves mosonmagyaróvári, emelt angol tagozatos gimnáziumi tanuló egy éven át viselheti a Magyarország Szépe címet és képviselheti az országot a nemzetközi Miss World világdöntőn. A szépségkirálynő-választást kilencedik alkalommal közvetítette a közmédia, a döntő műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fodor Imre volt.

A tizenhat döntőbe jutott lány négy különböző öltözékben vonult végig a kifutón.

Elsőként sportruházatban léptek színpadra a versenyzők, ezt követte az úgynevezett kreatív tour, amelyben minden lányra más és más magyar divattervező készített – ezúttal az év színe, a mocha mousse által inspirált – ruhakölteményeket. Majd a Millaas Fashion által megálmodott nemzeti öltözetben és Orsolya Dachi estélyi ruháiban is kifutóra léptek a versenyzők.

A fináléban a 21 tagú zsűri – benne Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata versenyigazgató, Katzenbach Andrea, a verseny tavalyi győztese, az MTVA képviseletében Szívós Zoltán, a Teletorna edzője – szavazatainak összesítése után a legtöbb pontot szerző versenyző nyerte el a Miss World Hungary címet. A képernyő előtt ülők a közönségszavazással idén is kinyilváníthatták véleményüket. A több mint hetvenéves múltra visszatekintő Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, lokálisan és nemzetközi szinten is.

Ezért a versenyzők felkészítésére szervezett táborban a Miss Charity alversenyen a versenyzők a maguk választotta jótékonysági projektjüket prezentálták, és egymásra voksolva választották ki a legszimpatikusabb kezdeményezést. Ennek a versenynek a győztese a Miss World Hungary versenyt is megnyerő Végvári Janka lett.

A győztes 17 éves mosónmagyaróvári Végvári Janka a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny döntőjében 2025. június 22-én. MTI fotó: Hegedüs Róbert

A hazai versenysorozatban elengedhetetlen volt, hogy a leendő szépségkirálynő szorgalmas, elhivatott, pozitív és nyitott személyiség legyen, és jól beszéljen angolul, hiszen a nemzetközi finálén is prezentálnia kell az általa kidolgozott jótékonysági projektet. Magyarország Szépe egy éven át a Miss Spinner Motivációs Alapítvány nagykövete lesz, részt vesz annak kampányaiban.

A nagy múltú szépségverseny döntőjét látványos showműsor kísérte. A fellépők között volt a Gypo Circus x Szirota Jennifer, aki A Dal 2025 győztes produkcióját, a Szél úgy beszél című dalt adta elő. Bruno és Kútvölgyi Sára a Loca című számot énekelte el, Zséda (Zsedényi Adrienn) legújabb felvételével, a Fantommal érkezett, Gubik Petra az Amit szívedbe rejtesz című dalt adta elő, a Pop Tenors, vagyis Pál Dénes, Sipos Tamás és Vastag Csaba pedig a Shallow és a Sound of Silence crossover feldolgozását.

A Magyarország Szépe döntő újranézhető a mediaklikk.hu/magyarorszagszepe oldalon.

MTI

Borítókép: A győztes 17 éves mosónmagyaróvári Végvári Janka (b2), valamint a 22 éves budapesti Veress Eszter Emőke, első udvarhölgy (b) és a 24 éves törökszentmiklósi Csapó Dorka Kata, második udvarhölgy (j), Sarka Kata (j2) és Rogán-Szendrei Cecília (k), a Magyarország Szépe Miss World Hungary versenyigazgatói licenctulajdonosok, a zsűri tagjai a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny döntőjében. 2025. június 22-én. MTI fotó: Hegedüs Róbert

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

Donnarumma eltörte Musiala lábát

A PSG kapusa az eset után sírásban tört ki, hiszen sajnálatos módon nagyon súlyos sérülést