Közösségi oldalak

Sport

Balhé a Fehérvár-DVSC kiesési rangadón

Kétgólos vendég előnynél, a 69. percben el is szabadultak az indulatok: Domingues felrúgta Lirim Kastratit az oldalvonal közelében, majd utóbbi összeszólalkozott a csapattársa védelmére kelő Amos Yougával, földre is vitték egymást. A két balhézó játékost a többieknek kellett szétválasztaniuk, Bogár Gergő játékvezető végül mindkettejüket kiállította.

Miközben a csereként beálló Kastrati az öltözőbe vonult, dühébe még rúgdosódott is, de persze Youga sem volt nyugodt, amikor megtudta, hogy idő előtt mehet zuhanyozni. A mérkőzést végül a Debrecen nyerte 3–0-ra, így a Fehérvár búcsúzott az élvonaltól.

Videó: M4Sport.hu

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a