Közösségi oldalak

Sport

Békéscsabáról igazolt Székesfehérvárra

Fotó: vidi.hu

A labdarúgó NB II-ben szereplő Videoton FC Fehérvár bejelentette a fiatal balhátvéd, Rostás Szilárd szerződtetését.

A 19 esztendős Rostás Szilárd Orosházán kezdte a futballt, majd az előző hat évben a Békéscsaba 1912 Előre játékosa volt, ahol a tartalékcsapatban és az utánpótlás-együttesekben szerepelt. A ballábas balhátvéd a Videoton honlapjának elmondta, a vezetőedző, Boér Gábor személye nagy szerepet játszott abban, hogy Székesfehérvárra igazolt.

„Az NB II-ben még nem játszottam, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy felvegyem a ritmust és kihozzam magamból a maximumot a pályán. A mezőnyből a legjobban a Békéscsabát ismerem, de biztos, hogy nehéz bajnokság vár ránk, én pedig minden lehetőséget meg fogok ragadni, hogy fejlődjek és segítsem a csapatot” – nyilatkozta az élvonalból az előző idény végén kieső Vidi honlapjának.

Nyári játékosmozgás a Videoton csapatánál:

Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Dékei Márk (Újpest – kölcsönbe), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kemenes Botond (Veszprém – kölcsön után végleg), Kocsis Bence (Paks, legutóbb BVSC, kölcsönben), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb Tiszakécske, kölcsönben), Kocsis Gergő (DVSC), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Rostás Szilárd (Békéscsaba 1912 Előre II), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (Bregenz – Ausztria), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Varga Roland (Paks)

Távozott: Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Huszti András (ZTE – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, onnan Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paks), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, ?), Szabó Bálint (Paks – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia)

Fél stadionját átengedi a diósgyőrieknek a Kazincbarcika

A labdarúgó Fizz Ligában szereplő Kazincbarcikai SC vezetősége úgy döntött, a jövő szombati, Diósgyőr elleni

Drámai vereséggel tizedszer is kudarccal zárult a vb-selejtező

A magyar labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatban, a 96. percben kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap

Otthonában ütötték ki a Dombóvárt – NB III-as eredmények

Az NB III-ban már a 16. fordulóhoz érkeztek a csapatok szombaton. A Ferencvárost az MTK

Jereváni győzelmével a pótselejtező küszöbén a válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött csütörtökön az örmény csapat vendégeként a jereváni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így

Nikolics Nemanja a Videoton FC Fehérvár sportigazgatója

A csapat korábbi futballistáját, a 43-szoros válogatott Nikolics Nemanját nevezték ki a Videoton FC Fehérvár