Közösségi oldalak

Sport

Ferencvárosi győzelem Székesfehérváron

A Ferencváros 3-1-re verte a mérkőzést tíz emberrel befejező Fehérvárt annak otthonában, a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, ezzel öt pontra csökkentette hátrányát a listavezető Puskás Akadémia mögött.

A héten az Európa-ligától búcsúzó Ferencváros gyorsan dűlőre akarta vinni a dolgot, ezt két gyors góllal nyomatékosította is. A kezdeti sokkból éledező Fehérvár az első negyedóra végén közel járt a szépítéshez, ám a védők a gólvonalról tisztáztak. Lüktető, jó iramú volt a találkozó, amelyet továbbra is dominált a fővárosi együttes. A zöld-fehérek könnyedén kerültek helyzetbe, csak Nagy Gergelyen múlott, hogy nem nőtt az előnyük. A hazaiak is mentek előre becsülettel, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott.

A szünetben hármat cserélő Fehérvár magához ragadta a kezdeményezést és büntetőből szépített. Ezután a Ferencváros biztosan őrizte egygólos előnyét, majd miután a hazaiak tíz emberre fogyatkoztak, eldöntötte a három pont sorsát.

Az FTC győzelmével visszaelőzte a Paksot és második, a Fehérvár pedig vereségével továbbra is a nyolcadik helyen áll.

OTP Bank Liga, 21. forduló

Fehérvár FC – Ferencvárosi TC 1-3 (0-2)
Sóstói Stadion, 4229 néző
Vezette: Káprály
gólszerző: Szabó B. (56. – 11-esből), illetve Abu Fani (2.), Makreckis (7.), Ben Romdan (85.)
sárga lap: Simut (45.), Serafimov (57., 74.), Kalmár (78.), Sapnojic (84.), illetve Cirkovic (74.)
piros lap: Serafimov (74.)

Fehérvár: Nagy G. – Simut (Katona M., a szünetben), Petrov, Serafimov, Kalandadze (Kalmár, 18.), Holender (Milicevic, a szünetben) – Spandler, Melnyik (Saponjic, a szünetben) – Szabó B., Stefanelli, Pető (Kovács M., 68.)

Ferencváros: Gróf – Makreckis, Cissé, Gartenmann, Ramírez – Júlio Romao (Rommens, 60.), Abu Fani (Ben Romdan, 76.) – Traoré (Keita, 88.), Kehinde (Cirkovic, 60.), Tóth A. – Varga B. (Pesic, 88.)

MTI

Videó: M4Sport.hu




Nemzetek Ligája – Callum Styles sérülés miatt nem csatlakozik a kerethez

Callum Styles nem csatlakozik a törökök elleni Nemzetek Ligája-osztályozóra készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéhez. A West

Premier League – Magabiztosan nyert idegenben a Manchester United

A Manchester United simán, 3-0-ra nyert a kieső helyen álló Leicester City vendégeként az angol

Hátrányból fordított a listavezető Puskás Akadémia

A Puskás Akadémia hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga

Az MTK három góllal verte a Nyíregyházát

Az MTK Budapest háromgólos győzelmet aratott a vendég Nyíregyháza felett a labdarúgó OTP Bank Liga

Soroksáron is folytatta jó sorozatát az éllovas Kisvárda – NB II-es eredmények

A Kisvárda 2-1-re győzött vasárnap a Soroksár vendégeként a labdarúgó NB II 21. fordulójában, így