
Fotó: paksifc.hu
A sereghajtó Győr hazai pályán 2-1-re legyőzte a kupagyőztes Paks együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A válogatott szünetben az élvonalban egyedüliként nyeretlen Győr számos külföldi játékossal próbálta megerősíteni a keretét, az egyik az új szerzemények közül az algériai Benbuali, aki a Magyar Kupában már eredményes volt, most pedig az első félidőben szerzett duplájával igazolta, hogy jó fogás volt. A paksiak Osváth szépítő találatát követően találtak vissza igazán a meccsbe, majd a szünet után is irányították a játékot.
A fordulást követően volt néhány ígéretes támadásuk a hazaiaknak – különösképpen Benbuali mozgása tűnt biztatónak -, de inkább a vezetés megtartására rendezkedtek be. A paksiak hetek óta nem játszottak tétmérkőzést, ez kicsit érezhető volt a játékosokon, akikből ezen az estén hiányzott az átütőerő. A győriek az utolsó pillanatban egy kontra végén növelhették volna még az előnyüket, de a csereként pályára lépő Diarra önző volt, a győzelmet azonban így is megszerezte a gárda.
A győri együttes több mint kilenc év után nyert újra az élvonalban, ezt megelőzően legutóbb 2015 májusában a Pécs felett diadalmaskodott.
OTP Bank Liga, 7. forduló
ETO FC Győr-Paksi FC 2-1 (2-1)
Győr
Vezette: Rúsz
Gólszerzők: Benbuali (11., 27.), illetve Ötvös (30.)
Sárga lap: Gavric (13.), M. Diarra (78.), Gyurákovics (91.), illetve Windecker (53.), Kinyik (76.)
ETO FC Győr: Gyurákovics – Bitri, Szépe, Heitor – Albion (Kasa, 87.), Tóth R. Anton (Ouro, 61.), Stefulj (Vianna, 87.) – Szahli (M. Diarra, 62.), Benbuali (Krivokapic, 68.), Gavric,
Paksi FC: Simon – Ötvös (Lenzsér, 72.), Kinyik, Szabó J. – Osváth, Windecker, Papp K., Mezei (Földi, 78.), Kovács K. (Silye, a szünetben) – Zimonyi (Böde, a szünetben), Tóth B. (Balogh B. 63.)
MTI
