Közösségi oldalak

Sport

Legyőzte a Zalaegerszeget a Debrecen

Fotó: dvsc.hu

A Debreceni VSC hazai pályán 2-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg felett a labdarúgó Fizz Liga 12. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.


Az első félidő első harminc percében gyakorlatilag egyetlen lehetőségig sem jutott a vendégcsapat, miközben a nem túl nagy iramban, de jól futballozó Debrecen kétgólos előnyre tett szert. Előbb egy szabadrúgás után sikerült a hajdúságiaknak a kissé határozatlan zalai védők hibáját kihasználva megszerezniük a vezetést, majd egy középpályán szerzett labdával tudtak látványos és eredményes rövidpasszos játék végén betalálni a teljesen egyedül hagyott Kocsis Dominik góljával. A jelentősebb hátrány felrázta a vendégeket, akik ezt követően sokkal inkább partnereivé váltak a házigazdáknak, de a legnagyobb helyzetüknél Maxsuell ziccerben pontatlan volt, lövését Varga Ádám védeni tudta.

Fordulás után kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés, a zalaiak ebben a félidőben többet birtokolták a labdát a riválisnál, amely azonban – az első 45 perchez hasonlóan – remekül védekezett. Helyzetei ennek ellenére voltak a vendégeknek, sőt a hajrá kezdetén kapufáig is jutottak, de a szépítésükre egészen a ráadásig kellett várniuk a szurkolóknak. Skribek Alen a 95. percben szépségdíjas szabadrúgásgóllal hozta vissza egy pillanatra a zalai reményeket, de a pontszerzés a hátralévő egyetlen percben már nem jött össze a vendégcsapatnak az utolsó percekben kizárólag a felszabadításokra és a védekezésre koncentráló Debrecennel szemben.

A hajdúsági együttes ezzel a sikerrel a tabella élére ugrott, míg a zalaiak visszacsúsztak a kiesést jelentő 11. pozícióba.

Fizz Liga, 12. forduló:

Debreceni VSC-Zalaegerszegi TE 2-1 (2-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4344 néző
Vezette: Hanyecz
gólszerzők: Bárány (17.), Kocsis D. (32.), illetve Skribek (95.)
sárga lap: Hofmann (48.), Youga (93.), illetve Maxsuell (45+3.)

DVSC: Varga Á. – Szécsi, Hofmann (Lang, 59.), Mejías, Vajda – Szűcs (Manzanara, 82.), Youga – Kocsis D., Gordic (Cibla, 69.), Szuhodovszki (Dzsudzsák, 69.) – Bárány (Sissoko, 81.)

Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Bodnár, Peraza, Várkonyi, Calderón – Kiss B. (Bitca, 85.), Csonka (Klausz, 70.), Amato, Skribek – Joao Victor (Krajcsovics, 66.), Maxsuell

MTI

Videó: M4Sport.hu

Gól nélkül maradt a Kazincbarcika és az MTK

A sereghajtó Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott pályaválasztóként az MTK Budapesttel a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Különösebb

Élőben közvetítjük a Siófok-Pénzügyőr NB III-as mérkőzést

Portálunk felhívja a labdarúgó kedvelő olvasók, illetve az érdeklődők figyelmét, hogy 2026.04.26.-án vasárnap, 17:00 -kor megrendezésre kerülő BFC Siófok –

MOL Magyar Kupa – Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe

A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

MOL Magyar Kupa – Tizenegyespárbajban kiejtette a Honvédot és döntős a ZTE

A Zalaegerszeg tizenegyesekkel legyőzte a vendéglátó Budapest Honvéd csapatát a labdarúgó MOL Magyar Kupa keddi elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba.

A BVSC bravúros győzelmével elnapolta a Vasas feljutását

Az éllovas Vasas kétgólos vereséget szenvedett a vendég BVSC-Zugló csapatától a labdarúgó NB II 26. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, így matematikailag