Közösségi oldalak

Sport

MOL Magyar Kupa – Kiütötte a Honvédot a címvédő Paks

Fotó: paksifc.hu

A címvédő Paks fölényes, 5-1-es győzelmet aratott a másodosztályban kiesőhelyen álló Budapest Honvéd otthonában csütörtökön a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, ezzel utolsóként jutott a legjobb 16 közé.

A tolnaiak 30 perc alatt négy gólt szereztek, amellyel gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A kispestiek ezután szépítettek, de még az első félidőbe belefért a paksiak ötödik – szépségdíjas – találata is.

Fordulás után valamelyest gyengült a játék színvonala, mivel a Paks elsősorban az eredmény megőrzésére törekedett, a Honvéd pedig becsülettel küzdött ugyan, de nem tudta felvenni a versenyt az élvonalbeli riválissal.

A mérkőzés előtt rendezett sorsolás eredményeként a címvédő tolnaiak a nyolcaddöntőben egy újabb másodosztályú együttessel, a Mezőkövesddel találkoznak majd.

MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért):

Budapest Honvéd FC (NB II)-Paksi FC 1-5 (1-5)

korábban:

ESMTK (NB III)-Gyirmót FC Győr (NB II) 1-3 (1-0, 1-1, 1-2) – hosszabbítás után
Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III)-Ferencvárosi TC 1-2 (0-0)

szerdán játszották:

FC Sopron (NB III)-Soroksár SC (NB II) 2-2 (1-1, 1-1, 1-2) – 11-esekkel 4-3
Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 2-1 (0-1)
FC Ajka (NB II)-Nyíregyháza Spartacus FC 3-3 (1-1, 3-3, 3-3) – 11-esekkel 2-4
Opus Tigáz Tatabánya (NB II)-Puskás Akadémia FC 2-3 (1-2)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) – MTK Budapest 0-3 (0-3)
BVSC-Zugló (NB II) – Újpest FC 0-1 (0-0)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)-ETO FC Győr 0-3 (0-0)
Gödöllői SK (vármegyei I.)-Dorogi FC (NB III) 1-2 (1-1)
Tarpa SC (vármegyei I.)-Iváncsa KSE (NB III) 0-5 (0-3)
Karcagi SE (NB III)-Kecskeméti TE 1-0 (0-0)
Balatonalmádi SE (vármegyei I.)-Kisvárda Master Good (NB II) 0-4 (0-1)
Szentlőrinc SE (NB II)-Zalaegerszegi TE FC 1-2 (1-0)

kedden játszották:

Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)-Debreceni VSC 1-0 (0-0)

MTI

 

A Győr legyőzte és megelőzte a Fehérvárt

A Győri ETO FC 1-0-ra legyőzte a házigazda Fehérvár FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga

Gruber Zsombor kölcsönben az MTK-nál folytatja

Gruber Zsombor a címvédő Ferencvárostól az MTK labdarúgócsapatához került kölcsönbe. – írta honlapján a bajnokságban

Minimális előnnyel utazhat a Ferencváros Plzenbe

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte a cseh Viktoria Plzent a Groupama Arénában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe

Egygólos mérkőzésen nyert a Puskás a Fradi ellen

A Puskás Akadémia 1-0 arányban legyőzte a listavezető, vendég Ferencvárost vasárnap, az OTP Bank Liga

Vereséggel kezdte az évet a Bp. Honvéd – NB II-es eredmények

Az „őszi bajnok” Kozármisleny csak 1-1-es döntetlent ért el a 14. Békéscsaba vendégeként vasárnap délután