Közösségi oldalak

Sport

Újpesten is folytatta tavaszi menetelését a Győr

Gergényi Bence, az Újpest (b) és Nadir Benbuali, a Győr játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában játszott Újpest FC – ETO FC Győr mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2025. május 3-án. MTI fotó: Illyés Tibor

A Győr 3-2-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Nem kezdődött nagy iramban a találkozó, az egyetlen izgalmat Piscitelli sérülése okozta, ugyanis az újpesti kapus összefejelt saját csapattársával, Duartével, ezért le is kellett cserélni. Eleinte a Győr lépett fel támadólag, a hazaiak gyors ellenakciókra rendezkedtek be, de a kapuk nem forogtak veszélyben. Az ivószünetet követően viszont fordult a kocka, öt percen belül háromszor is nagyot védett Petras, a legnagyobb ziccert Beridze hagyta ki, aki kiugrása után lábon lőtte a győri hálóőrt, így nem született gól az első játékrészben.

A második félidőt ismét a vendégek kezdték jobban, fölényük pedig hamar góllá érett, mivel Ouro 17 méterről hajszálpontosan tekert a bal alsó sarokba. Benbuali akár növelhette volna is az előnyt, de az ő próbálkozását Banai hárította. Az algériai csatár később büntetőből sem tudott betalálni, Banai védte a kapu jobb oldalába tartó lövést. A lila-fehérek hátrányban sem tudták átvenni a játék irányítását, továbbra is a Győr veszélyeztetett, amely Bumba remek cselsorozatával, majd bal sarokba tekerésével immár 2-0-ra vezetett. Az Újpest hármas cserével próbált frissíteni, s alig néhány perccel később a frissen beállt Karamoko büntetőt harcolt ki, melyből szépítettek a hazaiak.
felzárkózás sem változtatott azonban a meccs képén, a Győr támadott és sorra dolgozta ki a helyzeteket, melyek közül Szépe egyet elrontott, másodjára viszont eldöntötte a három pont sorsát, noha az utolsó pillanatokban Ljujic másodjára is szépített.

A negyedik helyen álló zöld-fehérek sikerükkel nagyot léptek az európai kupaszereplés felé, egyúttal folytatták idei veretlenségi sorozatukat az élvonalban. Immár 13 kör óta nem kaptak ki, győzelmi szériájuk pedig négy meccse tart.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

Újpest FC-ETO FC Győr 2-3 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion
Vezette: Antal
gólszerzők: Ljujic (77., 93., az elsőt 11-esből), illetve Ouro (52.), Bumba (71.), Szépe (84.)
sárga lap: Vitális (45+5.)

Újpest FC: Piscitelli (Banai, 9.) – Bese, Nunes (Mucsányi, 72.), Duarte, Gergényi – Rasak (Geiger, 72.), Lacoux – Beridze (Karamoko, 72.), Ljujic, Horváth K. (Simon K., 87.) – Brodic

ETO FC Győr: Petras – Bíró (Szépe, 72.), Heitor, Krpic, Stefulj – Vitális, Ouro (Décsy, 87.) – Bánáti (Beqja, 87.), Gavric (Njie, 55.), Bumba – Benbuali (Diarra, 72.)

MTI

Videó: M4Sport.hu




Hátrányból fordítva verte a DVTK az MTK-t

A Diósgyőr hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát a labdarúgó OTP Bank

Emilia Romagna Nagydíj – Piastri indul az élről

Az összetett pontversenyben élen álló Oscar Piastri volt a leggyorsabb Forma-1-es világbajnokság Emilia Romagna Nagydíjának

Videón, ahogy Cunoda rommá töri a Red Bull-t az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzésén

Piros zászlós megszakítást okozott Cunoda Juki az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzésén. Nagy bukásával időeredmény nélkül

Gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg és a Győr

A Győr gól nélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank

Hajrágóllal tartotta életben bajnoki álmait a Puskás

A bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia hajrában szerzett góllal 1-0-ra győzött a sereghajtó és már