Közösségi oldalak

Belföld

Halálos lakástűz Téten

Egy nő meghalt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten, ahol szombaton tűz keletkezett egy családi házban – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint kora este jelentették be a katasztrófavédelemhez, hogy a Széchenyi utcában tűz van. Egy kilencven négyzetméteres családi ház tizenöt négyzetméteres hálószobájában a fatüzelésű kályha mellett tárolt tűzifa és egy szék égett.

A szóvivő közölte, hogy a tűz miatt keletkezett füstben egy idős nő az életét vesztette.

A tüzet a bejelentő oltotta el egy vödör vízzel, a tűzoltók átvizsgálták és kiszellőztették az épületet – írta a szóvivő, hozzátéve: a tűz keletkezési okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni.

Az OKF azt tanácsolja, hogy a tüzelőt soha ne tároljuk a fűtőeszköz közvetlen környezetében. A kályha ajtaját tartsuk csukva, az ajtó nélküli tüzelőberendezés elé pedig szikrafogót, fém parázsfelfogó tálcát érdemes helyezni, így egy esetlegesen kipattanó szikra sem okoz tüzet. A hamut fém edénybe helyezzük, és csak teljesen kihűlt állapotban dobjuk ki.

MTI

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Facebook