Közösségi oldalak

Belföld

Letartóztatás helyett csak bűnügyi felügyelet alá helyezték a siófoki gyilkost

A letartóztatásra irányuló ügyészi indítványtól eltérően bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság annak a férfinak, aki a gyanú szerint halálos közúti balesetet okozott augusztus 11-én Siófokon – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Felidézték: a férfi aznap délután személygépkocsijával a megengedett sebességet lényegesen túllépve közlekedett a Balaton-parti városban, és elütötte az elektromos kerékpárral szabályosan haladó sértettet, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Kitértek rá, hogy a Kaposvári Járási Ügyészség a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyére figyelemmel indítványozta a gyanúsított autóvezető letartóztatását.

A Kaposvári Járásbíróság nyomozási bírája részben helyt adott az indítványnak, és szökés veszélye miatt egy hónapra, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett, a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el – közölték. Az ügyészség a bíróság végzésével szemben fellebbezést jelentett be, amelyről másodfokon a Kaposvári Törvényszék dönt. A Sonline.hu korábban azt írta, hogy az autó 18 éves vezetője két hónappal a baleset előtt szerezte meg jogosítványát. A jármű az ütközés után oszlopnak csapódott, felborult, négy utasa megsérült. A szakértői vizsgálat szerint a gépkocsi a 40 kilométeres sebességkorlátozás ellenére 100 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatott.

A listavezető Puskás Akadémia otthonában győzött a Ferencváros

A vendég Ferencváros 2–1-re győzött a listavezető Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának zárómérkőzésén. A

Kisvárdai döntetlenjével megőrizte veretlenségét a Győr

A címvédő Győr 1–1-es döntetlent játszott a Kisvárda vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának első vasárnapi mérkőzésén, így

Kiütés Pápán és Sándorfalván – NB III-as eredmények

Az NB III 6. fordulójának szombati játéknapján ezúttal sem maradtak el a gólgazdag mérkőzések és a meglepetések. Az Észak-Keleti csoportban

Az Újpest legyőzte a helyzeteit kihagyó Vasast

Az Újpest a második félidőben hátrányba került, de fordított és 3–1-re legyőzte hazai pályán a számtalan ziccert kihagyó Vasast a

Facebook