Közösségi oldalak

Belföld

Focihuligánokat vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök

Fotó: police.hu

Rendzavarás miatt két fiatal férfit vettek őrizetbe a nagykanizsai rendőrök a hétvégi focimeccsen elkövetett cselekményük miatt. A bíróság hat hónapra kitiltotta őket az MLSZ által szervezett sporteseményekről.

Szeptember 19-én, Nagykanizsán, a focimeccset követően arra lettek figyelmesek a biztosításban részt vevő rendőrök, hogy a sportpálya környékén többen lökdösődnek, dulakodnak. Egyikük maszkkal takarta el az arcát, így akarta áttörni az egyenruhások sorfalát, akik megakadályozták ebben. Egy másik hazai szurkoló pedig a vendégparkolóban provokálta az ellenfél drukkereit, csak a rendőröknek sikerült megfékezniük.

A férfiakat elfogták, és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyorsított szabálysértési eljárás lefolytatása céljából őrizetbe vették őket. A bíróság pénzbírságot szabott ki és fél évre kitiltotta őket az MLSZ által szervezett sporteseményekről és sportlétesítményekből.

Annak érdekében, hogy a sportmérkőzés mindenki számára békés közösségi élmény legyen, kérjük, tartsa be a szabályokat és működjön együtt a rendőrséggel, illetve a rend fenntartásában közreműködőkkel! A rendbontók, garázdák és egyéb erőszakos cselekményt elkövetők továbbra is határozott rendőri fellépésre számíthatnak.

A rendőrségnek is kiemelt szerepe van abban, hogy a zalai sportlétesítményekben és azon kívül is mindenki biztonságban érezze magát. A labdarúgó meccsekhez kapcsolódóan leggyakrabban pirotechnikai eszköz használata, rendzavarás, rendbontás és garázdaság miatt kell intézkedniük a rendőröknek. Ezek a cselekmények veszélyeztetik a résztvevők testi épségét, elkövetésük súlyos jogi következményekkel járhat.

Marco Rossi: Mindent lehet, csak félni nem!

Az mlsz.hu exkluzív interjút készített férfi A-válogatottunk szövetségi kapitányával még a kerethirdetés előtt. Marco Rossi az elmaradt világbajnoki kvalifikáció tanulságai

Magyar labdarúgó-válogatott – Sallai és Styles kikerült a keretből

Sallai Roland és Callum Styles nem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretéhez. A magyar szövetség közösségi oldalának hétfői

Pontot rabolt a Ferencvárostól a Nyíregyháza

A Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a Nyíregyháza Spartacus FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A

Hátrányból fordított az Újpest a ZTE ellen

Az Újpest FC otthon hátrányból nyert 2-1-re a Zalaegerszegi TE FC ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi

Facebook