
Fotó: paksifc.hu
A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
A vendégek eddig mind a hét idegenbeli találkozójukat elveszítették a jelenlegi idényben. A mérkőzés gyorsan megadta az alaphangot: a magyar válogatottba frissen behívott Pető a 4. percben 21 méterről, szabadrúgásból lőtt a kapuba, a labda a keresztlécről vágódott a hálóba. A folytatásban tíz percig jobbára mezőnyjáték zajlott, majd a szünetig kifejezetten jó iramú, helyzetekben gazdag mérkőzést láthatott a közönség. A fellazuló középpályás védekezés miatt felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A hazaiak kapusának, Gyetvánnak több nagy védést is be kellett mutatnia, Maxsuell távoli lövésénél, valamint Krevszun és Machado ziccerénél is hárított. A túloldalon Gundel-Takács is munkában volt, de a paksiak több ígéretes lehetőséget is kihasználatlanul hagytak.
A második félidőben a Paks irányította a játékot, de a Zalaegerszeg a hajrához közeledve egyre inkább felzárkózott. A vendégek a 70. percben Vera fejesével egyenlítettek. A ZTE ezt követően a győztes gólt is megszerezhette volna, Richards közeli lövését azonban Kovácsik lábbal hárította. A slusszpoén ismét Petőé volt: a paksi játékos a 86. percben 22 méterről, újabb szabadrúgásból talált a kapuba. A hosszabbításban Kinyik kiállítása miatt emberhátrányba került a hazai csapat, amely a hátralévő időben megőrizte előnyét.
OTP Bank Liga, 13. forduló:
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1 (1–0)
Paks
Vezette: Derdák
Gólszerzők: Pető (4., 86.), illetve Vera (70.)
Sárga lap: Győrfi (82.), Hahn (89.), illetve Peraza (43.), Gundel-Takács (43.), Santos (50.), Harangi (73.), Kiss B. (80.), Calderon (85.)
Piros lap: Kinyik (90+1.)
Paksi FC: Gyetván (Kovácsik, a szünetben) – Győrfi, Lenzsér, Kinyik, Vécsei, Silye (Simut, 72.) – Papp, Horváth Ke. (Windecker, a szünetben; Gyurkits, 80.), Haraszti (Hahn, 61.) – Pető, Szalai J.
Zalaegerszegi TE FC: Gundel-Takács – Csonka (Harangi, 57.), Peraza, Vera, Calderon – Maxsuell (Henrique, 81.), Amato, Kujovic (Kiss B., 57.), Santos (Richards, 71.) – Machado (Alfonso, 81.), Krevszun
MTI
Videó: M4Sport.hu




