Közösségi oldalak

Belföld

A Zalaegerszegi Törvényszéken csak felfüggesztettet ér egy gyerek élete

A Zalaegerszegi Törvényszéken csak felfüggesztettet ér egy gyerek élete

Az előkészítő ülésen jogerősen felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a figyelmetlen teherautósofőrt, aki két éve halálra gázolt egy nyolcéves gyereket Nagykanizsán – tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.

Vándor Virág felidézte, hogy a férfi pótkocsis teherautójával az egyik nagykanizsai útkereszteződésben lévő kijelölt gyalogátkelőhelynél forgalmi akadály miatt úgy állt meg, hogy nyolcvan centiméteren ráhajtott a felfestésre. A vádlott tisztában volt azzal, hogy a zebra egy részén áll.

A kereszteződéshez érkező nyolcéves kerékpáros fiú – az álló teherautót látva – a biciklit tolva elindult a zebrán, a teherautó előtt. A sofőr ugyanekkor kellő körültekintés nélkül szintén elindult a gépjárművel, és elütötte a gyermeket, aki a helyszínen életét vesztette.

A baleset oka kizárólag az volt, hogy a sofőr a gyalogos átkelőhelyen történő megállást követően, a továbbhaladása előtt a KRESZ szabályait megszegve nem győződött meg arról, hogy időközben megkezdte-e bárki az áthaladást. Amennyiben a vádlott az elindulása előtt a holttér- és rámpatükröket használta volna, a gyermeket látnia lehetett és kellett volna.

A Nagykanizsai Járásbíróságon, a keddi előkészítő ülésen a vádlott beismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Az ügyész vádiratban foglalt indítványának megfelelően a bíróság bűnösnek találta a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, továbbá két és fél évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost