Közösségi oldalak

Belföld

Egy ajkai üzlet parkolójában csaptak le a rendőrök a kábítószer-kereskedőkre

A Veszprém megyei rendőrök kezdeményezték két kábítószer-kereskedő és egy fogyasztó letartóztatását.

A Veszprémi Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 43 éves ajkai és 29 éves környékbeli társával szemben. A rendőrök 2025. június 19-én kora délután Ajkán igazoltattak egy autóval közlekedő 35 éves devecseri férfit. A jármű átvizsgálásakor az ülés alatt alufóliába csomagolt kábítószergyanús növényi törmeléket találtak, és foglaltak le.

Ezután előállították, majd a droggyorsteszt pozitív értéket jelzett. A rendőrök pár órával később egy ajkai vendéglátóhely parkolójában elfogták azt a 43 éves helyi lakost, akitől a 35 éves férfi a drogot vásárolta. Autójából kábítószergyanús fehér por került elő, melyről azt állította, hogy kokain. Előállították őt is, és szintén pozitív értéket jelzett nála a drogteszter. A rendőrök éjszaka pedig kézre kerítették azt a férfit, akitől a 43 éves férfi vette a drogot.

Az elkövetőre egy ajkai üzlet parkolójában csaptak le. A kutatás során marihuánát, kokaint és pszichoaktív gombákat foglaltak le a nyomozók. Ezt követően előállították, és a teszt nála is pozitív lett. A rendőrök mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A 43 és a 29 férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntett, a 35 éves devecseri férfival szemben kábítószer birtoklása miatt folyik eljárás.

police.hu

Vendégsikerek és gólgazdag mérkőzések a 15. fordulóban

A 15. forduló eddig lejátszott mérkőzésein több vendégcsapat is három ponttal gazdagodott. A Dél-Keleti csoportban az Újpest II. négy gólt

Pető szabadrúgásgóljaival győzte le a Paks a Zalaegerszeget

A Paks 2–1-re legyőzte a vendég Zalaegerszeget a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A vendégek eddig mind

Döntetlen Kazincbarcikán, diósgyőri siker Mezőkövesden – NB II-es eredmények

Az első félidőben büntetőt rontó Kazincbarcika gól nélküli döntetlent játszott a vendég Soroksárral a labdarúgó NB II 13. fordulójának szombati

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros Milánóban!

A Ferencváros remek játékkal, 2–0-ra győzött az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. A zöld-fehérek ezzel továbbra

Facebook