Közösségi oldalak

Belföld

Halálos motoros baleset történt Győrnél

Meghalt egy motoros Győr külterületén szerdán, azt követően, hogy összeütközött egy szabálytalanul közlekedő autóssal – közölte az MTI.

Mint írták, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a város irányából egy helyi férfi személygépkocsijával a Királyszéki út kereszteződésében balra kívánt kanyarodni. Eközben viszont nem adta meg az elsőbbséget a neki szemből, az M1 autópálya irányából Győr felé egyenes irányba közlekedő motorosnak, így összeütköztek.

A balesetben a motort vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Facebook