Közösségi oldalak

Belföld

Halálos sztrádabalesetek – Rendőrség: elalvás okozhatta mindkét balesetet

Összeroncsolódott, kiégett kamion az M1-es autópálya 114-es kilométerénél 2026. június 12-én. MTI fotó: Krizsán Csaba

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az első baleset pénteken 4 óra 30 perc körül történt, amelyben eddig tisztázatlan körülmények között – vélhetően elalvás miatt – egy török állampolgár által vezetett tehergépkocsi a 115-ös kilométerben, a tereléssel elzárt úton leállított munkagépeknek ütközött és kigyulladt; a sofőr a balesetben életét vesztette.

Török és moldáv rendszámú járművek érintettek az M1-es autópályán történt két péntek hajnali balesetben

A helyszínen már több rendőri egység intézkedett, amikor 5 óra 15 perc körül, valószínűleg a lassuló forgalom következtében, újabb közlekedési baleset történt az autópálya 113-as kilométerében, mintegy 1600 méterrel az előző balesettől. Ennek során egy moldáv honosságú kisbusz – feltehetően elalvás miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvény hátuljának – tették hozzá.

A baleset következtében a kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten elhunytak, két embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak – közölték. A rendőrség az adott útszakasz Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességben lezárta, a forgalmat elterelte. Időközben a szemle és a mentési munkálatok véget értek, az autópályán megindult a forgalom. A balesetek körülményeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja – áll a közleményben.

MTI

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Facebook