Közösségi oldalak

Belföld

Orbán-szobor előtt tiltakoztak Veszprémben némán az átláthatósági törvény ellen

Orbán-szobor előtt tiltakoztak Veszprémben némán az átláthatósági törvény ellen

Kedd délután Veszprémben tartott tüntetést az aHang és a helyi csoportja, a veszprémi aPont az átláthatósági törvény ellen. Több mint 200 ember vonult utcára, hogy kiálljanak a szabad sajtó és a független civil társadalom mellett. Az esemény az aHang országos tüntetésullámának a része volt, ez az akciósorozat utolsó, 17. állomása volt.

A veszprémi megmozdulás délután 5 órakor kezdődött a Kossuth utcán, ahol Krámer György, aktivista beszélt a civilek kiállásának fontosságáról, és arról, hogy a sajtó elnémítása mindenkit érinteni fog.

Ezt követően a szervezők egy embermagasságú állványra helyezett Orbán-szoborral szemben kiterítettek egy molinót, amelyen a miniszterelnök 2018-as mondatai voltak: “Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” A résztvevők ezt követően leragasztották a szájukat és a szobor előtt némán ültek, miközben lejátszották Beethoven Egmont nyitányát, valamint Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét.

Végezetül Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója szólalt fel, aki a beszédében kihangsúlyozta, hogy a törvénytervezet igenis érinteni fog helyi szerkesztőségeket és civil szervezeteket is.

“Ennek a törvénynek a valódi lényege nem az átláthatóság, hanem a megfélemlítés. Egy új, politikai rendőrségként működő hivatal – a Szuverenitásvédelmi Hivatal – dönthet majd arról, hogy ki számít „külföldi ügynöknek”. Nem bizonyítékok alapján, hanem politikai szándék szerint. Ha valakit kiszemelnek, jön a jogi, adminisztratív és pénzügyi ellehetetlenítés. És ne legyen kétségünk: ez nem csak országos ügy. Ez a törvény sújtani fogja azokat az itteni civil szervezeteket, amelyek bármilyen kritikát megfogalmaznak, és azokat a szerkesztőségeket, akik kérdéseket mernek feltenni. Itt, köztünk is lesznek áldozatai ennek a cinikus elnémítási törvénynek.”

– mondta a szervezet politikai igazgatója.

Mindezekkel párhuzamosan a résztvevők megbízó levelet írhattak a térség országgyűlési képviselőjének, hogy szavazzon nemmel az “átláthatósági törvény” kapcsán. Ezeket a helyi aktivisták át fogják adni Ovádi Péternek.

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Azonnali hatállyal menesztette Laczkó Zsolt vezetőedzőt a labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád Grosics Akadémia. A klub közleménye szerint a vezetőség

Facebook