Közösségi oldalak

Belföld

Tanúkat fenyegettek Székesfehérváron

Összehangolt rendőri akcióval egy nőt és három férfit fogtak el, ötödik társukat körözik a megyei nyomozók.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt folytat nyomozást több személy ellen, akik a megalapozott gyanú szerint tanúkat próbáltak meg fenyegetéssel és erőszakkal befolyásolni folyamatban lévő büntetőügyekben, Székesfehérváron.

Az adatok szerint a gyanúsítottak a napokban több alkalommal igyekeztek rábírni két sértettet arra, hogy korábbi vallomásaikat módosítsák. A megfélemlítés részeként az egyik sértettet telefonon életveszélyesen fenyegették meg, egy másikat közterületen bántalmaztak. A cselekmények célja az volt, hogy a vallomásokkal egy kábítószerrel összefüggő ügy érintettjének érdekeit szolgálják.

Az elkövetők elfogására 2025. november 12-én, több helyszínen azonos időben végrehajtott akció keretében került sor a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága, a Mélységi, Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai, valamint a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai részvételével.

Az intézkedés során a nyomozók két főt elfogtak és előállítottak. Másnap egy harmadik társuk önként megjelent a rendőrségen, egy negyediket pedig járőr fogott el Székesfehérváron. Mindannyiukat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. A cselekményekkel összefüggésben egy ötödik személy ellen elfogatóparancs van érvényben.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelten fontosnak tartja a tanúk befolyásolására irányuló cselekmények visszaszorítását.

Forrás: police.hu

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a