Közösségi oldalak

Gazdaság

Orbán: „Nem akarjuk a lustákat támogatni”

A következő évben intenzív növekedés lesz – ígérte a miniszterelnök a Kossuth rádióban, miután korábbi hasonló ígéretei nem váltak be.

Az ipari termeléssel nincsen semmi baj Magyarországon, kereskedelmi problémák vannak, ezért van szükség a gazdasági semlegesség politikájára – jelentette ki Magyarország örökös miniszterelnöke vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Orbán Viktor a friss gazdasági adatokat értékelve elmondta, a világ legmodernebb autógyárai dolgoznak Magyarországon, a repülőgépiparhoz is gyárt az ország alkatrészeket, a hadiiparnak óriási kapacitásai jöttek létre, az elektronikában és informatikában pedig mindig is erős volt Magyarország, tehát „a magyar iparral nincs semmi baj.” A probléma a kereskedelemmel van, nem azért gyárt Magyarország kevesebbet, mert nincs jó gyára, munkása, technológiai színvonala, hanem azért, mert kicsi rá a kereslet. De ez változni fog, és ezekre a termékekre, különösen az elektromos autókra, akkumulátorokra óriási szükség lesz a világgazdaságban – mondta.

A kormányfő közölte, a mostani visszaesés után a következő évben intenzív növekedés lesz, 3,5 százalék, mert hatalmas gyárak kezdenek el termelni Magyarországon. Orbán szerint ez a helyzet is felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországnak gazdasági semlegességre van szüksége.

„A gazdasági semlegesség a kormány új mantrája, erről beszélt Gulyás Gergely is a Kormányinfón, miután minden várakozásokat alulmúlva a negyedéves növekedési adat mínuszba fordult. De a miniszterelnök korábban is értekezett erről (a rádióban akkor, amikor Magyar Péter-féle bábkormánnyal riogatta a híveit). A kifejezést szeptember 25-én dobta be a Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában.”

A „riporter” gondosan bekészített kérdései nyomán szólt a munkáshitel bevezetéséről is, amire azért volt szükség, mert mindig volt egy hiányérzete, hogy ugyan a diákhitellel támogatják az egyetemistákat, de „mi van a többiekkel”, mi van „a melós fiatal csávókkal.”

„nyilván nem akarjuk a lustákat támogatni.” A többség azonban dolgozni akar, szakmát tanul, és a szakmáját használni akarja.

A fiatalokat lakhatási nehézségek gyötrik, a párkapcsolatok is mintha később jönnének létre és később születnek a gyerekek. Nehéz önálló életet elkezdeni, a munkáshitel ezért arra szolgál, hogy a 17 és 25 év közötti dolgozó fiatalok egy egyszeri életkezdési lehetőséghez jussanak – közölte a szorgalmas miniszterelnök, akinek milliárdos lánya bezzeg saját lábán áll munkáshitel nélkül is.

A Diósgyőr a kupa után a bajnokságban is legyőzte a Paksot

A szerdai kupagyőzelem után a Diósgyőr a labdarúgó NB I 22. fordulójának szombati játéknapján is nyert a Paks vendégeként, ezúttal

A ZTE hazai pályán nyert a Fradi ellen

A ZTE hazai pályán 0-1-ről fordítva 3-1-re nyert szombaton a 28. perctől emberhátrányban játszó Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga

Kétgólos hátrányból mentett pontot az MTK Budapest

Kétgólos hátrányból ért el szombaton 2–2-es döntetlent az MTK Budapest hazai pályán a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I

Megvan az Újpest idei első győzelme

Az Újpest hazai pályán 2–1-re nyert a tizenegyest hibázó Debrecen ellen a labdarúgó Fizz Liga 22. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén,

MOL Magyar Kupa – Nyolc között a Győr is

A Győr 2-0-ra nyert a másodosztályú Fehérvár ellen a labdarúgó MOL Magyar Kupa csütörtöki nyolcaddöntőjében. A találkozó első találatát Nadir