Közösségi oldalak

Hírek

Megtagadta a vallomást a nőverő fideszes

A nőverő fideszes Győrffy Balázs – MTI fotó: Katona Tibor

Nem tett vallomást a női orrot törő volt fideszes EP-képviselő Megtagadta a vallomást a csütörtöki gyanúsítotti kihallgatása során Győrffy Balázs volt fideszes EP-képviselő az augusztusi nőverési ügyével kapcsolatban – tudta meg a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi a gyanúsítás ellen nem élt panasszal, de vallomást egyelőre nem tett.

Sajtóértesülések szerint a volt fideszes politikus puszta kézzel bántalmazott augusztus 23-án hajnalban egy nőt és rajta kívül még két férfit egy Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen. Úgy tudni, hogy a nőnek eltört az orra a bántalmazás során. A nyomozó hatóság közel négy hónappal a történtek után súlyos testi sértéssel, és kétrendbeli könnyű testi sértéssel gyanúsította meg a volt politikust, aki szabadlábon védekezhet.

A fideszes európai parlamenti képviselő augusztus 23-án tette közzé a közösségi oldalán, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, és a vita tettlegességig fajult. Úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tett, és bár nem emlékszik a történtekre, sajnálja a dolgot.

Sajtóhírek szerint Győrffy a Lánchíd közelében lévő egyik szórakozóhelyen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Ezt követően verekedés alakult ki. A politikus a történtek után visszavonult a közélettől, kilépett a Fidesz–KDNP-ből, valamint lemondott az EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is.

24.hu nyomán

Hátrányból fordítva verte a DVTK az MTK-t

A Diósgyőr hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég MTK Budapest csapatát a labdarúgó OTP Bank

Emilia Romagna Nagydíj – Piastri indul az élről

Az összetett pontversenyben élen álló Oscar Piastri volt a leggyorsabb Forma-1-es világbajnokság Emilia Romagna Nagydíjának

Videón, ahogy Cunoda rommá töri a Red Bull-t az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzésén

Piros zászlós megszakítást okozott Cunoda Juki az Emilia-Romagna Nagydíjának időmérő edzésén. Nagy bukásával időeredmény nélkül

Gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeg és a Győr

A Győr gól nélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank

Hajrágóllal tartotta életben bajnoki álmait a Puskás

A bajnoki címért küzdő Puskás Akadémia hajrában szerzett góllal 1-0-ra győzött a sereghajtó és már