Közösségi oldalak

Hírek

Nagy átalakítást jelentett be a Mediaworks: több megyei napilap hetilappá alakul augusztustól

A Mediaworks Hungary Zrt. közleményben jelentette be, hogy 2026. augusztus 1-jétől átalakítja több nyomtatott kiadványának megjelenését. A változások a Magyar Nemzet mellett számos megyei lapot is érintenek, köztük a Békés Megyei Hírlapot, a Délmagyarországot, az Észak-Magyarországot, a Fejér Megyei Hírlapot, a Hajdú-bihari Naplót, a Kelet-Magyarországot, a Naplót, a Petőfi Népét, a Somogyi Hírlapot, a Tolnai Népújságot, az Új Dunántúli Naplót és az Új Néplapot.

A kiadó tájékoztatása szerint a felsorolt lapok a jövőben hetilapként jelennek meg, és szombatonként jutnak el az előfizetőkhöz. Az előfizetőket a változásokról levélben értesítik. A Mediaworks szerint az átalakítás célja, hogy az olvasók számára nagyobb hozzáadott értéket kínáljanak. A közlemény szerint az új hetilapokban nagyobb hangsúlyt kapnak a hosszabb terjedelmű írások, interjúk, riportok, elemzések, háttéranyagok és véleménycikkek, valamint a közéleti, gazdasági, kulturális és helyi közösségi témák.

A vállalat azt közölte, hogy a gyors hírközlés továbbra is a digitális felületeken történik majd, míg a nyomtatott kiadványok elsősorban a mélyebb összefüggések bemutatására és az élményszerű olvasásra koncentrálnak. A közlemény hangsúlyozza, hogy a lapok hagyományai, helyi beágyazottsága és szerkesztőségi értékei megmaradnak, a változás pedig nem szakítást, hanem megújulást jelent.

A Mediaworks az elmúlt években a kormánypárti médiarendszer egyik meghatározó szereplőjévé vált. A vállalatnál az idei országgyűlési választásokat követően több szervezeti átalakításról, létszámcsökkentésről és kiadványokat érintő változásról is érkeztek hírek. A cég működését jelentős részben állami és állami hátterű hirdetési bevételek támogatták az elmúlt időszakban.

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Facebook