Közösségi oldalak

Hírek

Szeles vasárnap elszórt záporokkal

Vasárnap a régióban a hidegfront mögött északnyugatira fordul és megélénkül a szél. Napközben már csak elszórtan lehet egy-egy zápor, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a Nap. Délután 25 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a napos időszakokban erős, illetve nagyon erős fokozatot érhet el, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Hétfőn elsősorban a Dunától keletre alakulhatnak még ki záporok, zivatarok, a Dunántúlon a napos-gomolyfelhős időben számottevő csapadékra nem kell számítani. A Dunántúlon és a középső tájakon élénk, többfelé erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 23 és 30 fok között alakul.

Kedden többnyire napos, nyugodt idő várható, legfeljebb néhol keleten alakul ki kisebb zápor. A nyugati, északnyugati szél főként az ország középső részein megélénkülhet. A friss hajnal után 26-31 fokig melegszik a levegő.

Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzetéből főként reggel és délelőtt lehet elszórtan eső, zápor, délután egyre többfelé kiderül az ég. Élénk, erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 23-30 fok között valószínű.

Csütörtökön sok napsütés, száraz idő várható 26-31 fok közötti maximumokkal. Az Alföldön a keleti-északkeleti, nyugaton a déli-délkeleti szél támadhat fel.

Időkép

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

Facebook