Közösségi oldalak

Hírek

Több ezren vonultak a Szabadság hídon némán az “átláthatósági törvénytervezet” ellen tiltakozva

Több ezren vonultak ma délután Budapesten a Szabadság hídon át, némán, leragasztott szájakkal, hogy így tiltakozzanak az “átláthatósági törvénytervezet” ellen. Az aHang által szervezett demonstrációsorozat keretein belül 17 városban tartanak a napokban utcai megmozdulásokat.

Délután fél háromtól gyülekeztek az emberek a Fővám téren, ahol leragasztották a szájukat, és némán elindultak a Szabadság hídon át. A menet elején két molinó volt, egyik Orbán Viktor 2018-as mondatát idézte:

“Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk!”

míg a másikon az állt:

“Szabad sajtó! Szabad civilek!”.

A menet a hídon át a Gellért térre érkezett, ahol egy óriás molinót feszítettek ki az aHang aktivistái, rajta a törvénytervezet összes benyújtójával és azzal a felirattal, hogy “Ők akarnak elnémítani”. Itt Szalóki Viktor, a szervezet politikai igazgatója mondott beszédet, amelyben kihangsúlyozta, nem akarja megadni egyik kormánypárti benyújtónak sem azt a kiváltságot, hogy ne hangozzon el a nevük.

“A most megszavazásra váró törvény következménye, hogy nem lehet majd kérdezni, kritikát megfogalmazni, felemelni a hangunkat. Akik ezt megszavazzák, azoknak történelmi bűnük lesz az ország tönkretételében. Ez nem törvényhozás – ez árulás, a szabadság és a demokrácia elárulása. Ennek a következményeit pedig viselniük kell.”

– mondta el a beszédében Szalóki.

Végezetül felhívta mindenki figyelmét, hogy most még nagyobb szükség van arra, hogy az emberek részt vegyenek a közélet alakításában, és megkért mindenkit, hogy csatlakozzanak civil szervezetekhez és támogassák a független sajtó munkáját. A beszédet követően a molinót felrakták a Gellért téren felállított BDPST kordonjaira. A vonuláshoz és a kiálláshoz számos civil szervezet csatlakozott.

Az aHang 17 településen tartott és tart a napokban utcai demonstrációkat, hogy felhívják a figyelmet a törvénytervezet súlyos következményeire. Szerintük a kormány célja az, hogy megfélemlítsenek és elnémítsanak minden olyan kritikus sajtót és civil szervezetet, akik nem értenek egyet az álláspontjukkal.

A Gyirmót és a Nagykanizsa jutott fel az NB II-be

A Gyirmót FC Győr és a Nagykanizsa jutott fel a magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályába az NB III-ból. Mindkét csapat a hazai

Antonelli sorozatban ötödször nyert, Russell újfent nem szerzett pontot

A világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat vasárnap Monte-Carlóban, sikerével pedig

Büntetőkkel védte meg kupacímét a Mezőmegyer

Nagy csatát hozott a Békés Megyei Kupa 2026-os döntője, amelynek végén a Mezőmegyer SE ünnepelhetett. A címvédő a rendes játékidőben

Távozik a Zalaegerszeg vezetőedzője

Nuno Campos távozik a labdarúgó NB I-ben legutóbb ötödik helyezett Zalaegerszeg vezetőedzői posztjáról és a román Dinamo Bucuresti irányítását veszi

Monacói Nagydíj – Antonelli Monte-Carlóban is a pole pozícióban

A világbajnoki éllovas Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzését, így a