Közösségi oldalak

Kultúra

Jordán Adél a huszonéves Koncz Zsuzsával énekel duettet

Jordán Adél a huszonéves Koncz Zsuzsával énekel duettet

Október közepén jelenik meg Koncz Zsuzsa új, remix albuma, Te szeress legalább… címen, jelenleg ezen végzi az utolsó simításokat. Az elmúlt 60 év szerzeményeinek csupa különleges feldolgozását tartalmazó lemez egyik kuriózuma a Katona József Színház vezető színésznőjével, Jordán Adéllal készült duett, ami az eredeti felvételek felhasználásával született remix. A Valaki kell, hogy szeressen Koncz Zsuzsa 1970-ben megjelent Szerelem című nagylemezének nyitó dala volt. Az új verzióhoz készült, idősíkokat összeboronáló klip immár elkészült.

A Szerelem című albumot tekintem tulajdonképpen az első igazi nagylemezemnek, mert a rajta szereplő összes számnak már Bródy János írta a szövegét. A Valaki kell, hogy szeressen pedig azok közé a dalok közé tartozik, amik igen kedvesek nekem. A Szerelem című (egyébként a második) nagylemezemnél szinte azonnal éreztem, hogy történt velem valami fontos – még ha csak lassan derült is ki, mi is az pontosan. Ez az album észrevétlenül rátett egy pályára, amiről ekkortájt kezdtem másképp gondolkodni, és egyre komolyabban venni. Itt már minden dal én magam voltam

– mondta a 24.hu-nak Koncz Zsuzsa, aki szerint valóságos csoda, hogy tévéfelvételt is találtak a dalról.

„Bár itthon is készült tévéműsor a Szerelem dalaiból, ezt később a Magyar Televízió archívumában letörölték – kellett a helyem, illetve a nyersanyag másra. 1972-ben viszont a csehszlovák tévé is meghívott egy önálló show műsorra a kassai stúdiójába, amit pár éve képanyagaim őrzője, Tomi barátunk fel is lelt a már szlovák nemzeti televízió archívumában. Némi egyeztetést követően tőlük szereztük meg a Valaki kell, hogy szeressen korabeli felvételeit.”



Jordán Adélról tudta, hogy nemcsak kiváló színésznő, de szenzációsan énekel is. „Úgy gondoltam, az ő jelenléte új tartalmat adhat a dalhoz. Viszont nem voltam biztos benne, hogy kedve is lenne hozzá. Lajos barátom, az új album ötletgazdája hozott össze bennünket, és láss csodát, mindannyiunk örömére, Adél rábólintott a meghívásra, aztán a stúdióban pillanatok alatt felénekelte a dalt, vokál-szólamokkal együtt.”

A színésznő jelenleg épp a Hedda Gabler címszerepét próbálja a Katonában. Őt arról kérdeztük, mit gondolt, amikor megkeresték a szokatlan duett-ötlettel:

Gondolkodás nélkül igent mondtam, annyira örültem. Utána eszméltem csak, és mondtam magamnak: Úristen, mire vállalkoztál! Nekem ugyanis Zsuzsa egy ikon. Példaértékű az a következetesség és profizmus, ami a pályáját jellemzi. Amikor viszont a stúdióban találkoztunk, az összes félszem elszállt, annyira közvetlen volt. Könnyen, gördülékenyen ment a munka, és a kész dalt is imádom. Amikor viszont kiderült, hogy videoklip is készül a ’72-es felvételek felhasználásával, újból kitört a frász. Nem tudtam, hogyan fogok passzolni a huszonéves Zsuzsa magával ragadó visszafogottságához. Aztán rájöttem, az a legjobb, ha magamat adom.

Forrás: 24.hu

Bundesliga – Kiütötte a Bayern a Wolfsburgot

A listavezető Bayern München parádés második félidei teljesítményével 8-1-re kiütötte a vendég WfL Wolfsburgot a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. Az

La Liga – Őrzi harmadik helyét a Villarreal

A remek második félidőt produkáló Villarreal 3-1-re legyőzte vendégét, az Alavést a spanyol labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának szombati játéknapján, és ezzel

Bogdán Ádám a DVSC új sportigazgatója

Bogdán Ádámot nevezték ki a labdarúgó Fizz Liga negyedik helyén álló DVSC sportigazgatójává. A hajdúsági klub pénteken a honlapján jelentette

Varga Barnabás az AEK Athénban folytatja pályafutását

A Ferencvárostól érkező magyar válogatott támadó szerződtetését a görög klub közölte Facebook-oldalán kedden. A bejegyzésben Varga új csapata mezében látható,

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakos

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakos – az index.hu értesülése szerint. A sportoló 34 éves volt. A honlap úgy tudja, a