Közösségi oldalak

Sport

Győri győzelem Zalaegerszegen

Fotó: ztefc.hu

A Győr hátrányból fordítva 2-1-re nyert vasárnap Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Szép, napos időben mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés, majd az első negyedóra végén a zalaegerszegiek kapufás lövéssel veszélyeztettek, a következő támadásból pedig a győriek előtt adódott gólszerzési lehetőség. A félidő felén túljutva vezetéshez jutott a hazai csapat: labdaszerzést követően Kiss passzolt a keresztbe mozgó Croizet-hoz, aki a balösszekötő helyéről, 11 méterről futtából kilőtte a jobb alsó sarkot. A ZTE birtokolta többet a labdát és támadóbb felfogásban is játszott ellenfelénél, de kevés gólhelyzetet tudott kialakítani, míg a másik oldalon nem volt védeni valója Gundel-Takácsnak.

A szünet után aktívabban futballozott a vendégcsapat és nyolc perc elteltével nagy helyzetben akár egyenlíthetett is volna, de Stefulj közeli lövését védte a hazai kapus. Az első cserék a játékrész felénél következtek, majd a Győr egyenlített, egy beadás után Bitri ollózva vette be a zalaiak kapuját. Újabb hazai cserék után Bumba már a vezetést is megszerezte a vendégeknek egy jobb oldali beadás után. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség, az elsőben a ZTE, a másodikban a Győr irányított.

A vendégcsapat egymás után az ötödik bajnoki mérkőzésén szerzett pontot, a hazaiak pedig sorozatban harmadszor kaptak ki.

OTP Bank Liga, 10. forduló

ZTE FC-ETO FC Győr 1-2 (1-0)
ZTE Aréna, 3012 néző
Vezette: Kovács
Gólszerzők: Croizet (25.), illetve Bitri (72.), Bumba (82.)
Sárga lap: Csóka (85.), illetve Bitri (39.), Marku (50.), Stefulj (94.)

ZTE: Gundel-Takács – Evangelu, Várkonyi, Csóka – Szendrei, Kiss B. (Ipalibo, 69.), Sankovic, Sajbán (Medgyes, 69.), Mim (Fucak, 87.) – Croizet (Csonka, 81.), Dénes (Spoljaric, 81.)

ETO: Gyurákovics – Marku, Bitri, Szépe, Heitor, Stefulj – Szahli (Bumba, 69.), Tóth R. (Anton, 68.), Ouro (Boldor, 94.), Gavric (Diarra, 68.) – Benbuali (Krivokapic, 88.)

MTI

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost