Közösségi oldalak

Sport

Négy mérkőzés óta veretlen az ETO

Tóth Rajmund (b), a Gyõr és Holender Filip (j), a Fehérvár játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában játszott ETO FC Győr – Fehérvár FC mérkőzésen a győri ETO Stadionban 2024. október 5-én. MT fotó: Tóth Zsombor

A Győr otthon 3-1-re nyert a Fehérvár ellen szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában.

Aktívan kezdett a Győr, amely kimaradt nagy helyzet után, szögletet követően egy fejessel még az első tíz perc letelte előtt megszerezte a vezetést.

Sőt, a 12. percben újabb gólt ért el a hazai csapat, Gavric lépett ki és lőtt a bal kapufa érintésével a vendég kapuba. Elsőre lest jelzett a bíró, de a VAR-elemzés során kiderült, hogy érvényes a gól. Sok győri helyzet alakult ki az első negyedórában, azután viszont valamelyest magára talált a nagyon határozatlanul kezdő Fehérvár. A szépítés Szabó Bálint tizenegyesével jött össze, melyet videós elemzés után ítélt meg a játékvezető, mert egy beadásnál a tisztázni igyekvő Bitri oldalba rúgta Stefanellit. Élénk maradt az iram az első félidő további részében is.

A szünet után is nagy volt a küzdelem, de kevesebb helyzet alakult ki, mint az első játékrészben. A Fehérvár próbált irányítani, nem tudott azonban komoly gondot okozni a győrieknek. A hajrában a vendégszurkolók kemény magja a hazai kapu mögött komoly petárdázásba kezdett. A végén a hazaiak egy gyors, pontos passzokkal végigvitt támadást eredményesen fejeztek be, ezzel bebiztosították a győzelmüket. Így a Győr jó és a Fehérvár rossz sorozata is folytatódott.

A hazaiak a második győzelmüket aratták, és négy mérkőzés óta veretlenek, míg a vendégek egymás után a harmadik bajnoki összecsapásukat veszítették el.

OTP Bank Liga, 9. forduló

ETO FC Győr-Fehérvár FC 3-1 (2-1)
ETO Stadion, 4138 néző
Vezette: Pintér
Gólszerzők: Stefulj (9.), Gavric (12.), Boldor (93.), illetve Szabó B. (25., 11-esből)
sárga lap: Pető (27.)

ETO FC Győr: Gyurákovics – Bitri, Szépe, Heitor – Vera Luciano (Albion, 62.), Tóth R., Ouro (Boldor, 85.), Stefulj – Szahli (Diarra, 63.), Benbuali (Krivokapic, 71.), Gavric

Fehérvár FC: Dala – Simut, Serafimov, Spandler, Bedi (Kalmár, 59.)- Csongvai – Holender (Milicevic, a szünetben), Szabó B., Pető (Katona, 59.), Stefanelli (Tóth T., 77.)- Gradisar (Kovács P., 77.)

MTI

 

Karnyújtásnyira a bennmaradástól az MTK

Az MTK Budapest hazai pályán 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának szombati játéknapján, sikerével pedig közel

Simán verte a Zalaegerszeg a sereghajtót

A dobog- A dobogóért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán a papírformának megfelelően simán, 4-0-ra legyőzte szombaton a már biztosan kiesett Kazincbarcikát

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost