Közösségi oldalak

Belföld

Török és moldáv rendszámú járművek érintettek az M1-es autópályán történt két péntek hajnali balesetben

Összeroncsolódott kisbusz az M1-es autópálya 113-as kilométerénél 2026. június 12-én. A kisbusz nekiütközött egy korábbi baleset miatt álló tehergépkocsinak, a járműben kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek. MTI fotó: Krizsán Csaba

Török rendszámú kamion és moldáv rendszámú kisbusz érintett a péntek hajnalban az M1-es autópályán történt két balesetben – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Czagányi Zsuzsanna elmondta, hogy a két baleset nyolc halálos áldozata férfi.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon korábban azt írta, hogy az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán 4 óra 30 perc körül egy tehergépkocsi munkagépnek ütközött az M1-es autópálya 114-es kilométerében. A jármű az ütközés után kigyulladt, a tehergépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette. Nem sokkal később a 113-as kilométernél egy kisbusz ütközött neki egy, az előző baleset miatt álló tehergépkocsinak. A kisbuszban kilencen utaztak, közülük hét ember a helyszínen meghalt, ketten megsérültek.

Magyar Péter miniszterelnök péntek reggel közölte a Facebook-oldalán, hogy a “baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kér az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről”.

Az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére azt írta, hogy a második balesetben hét férfi veszítette életét; egy életveszélyesen megsérült férfit emelt szintű légútbiztosítás után lélegeztetve szállítottak bajtársaik a győri kórházba, egy férfi pedig súlyos mellkasi és végtagsérüléseket szenvedett, fájdalomcsillapítás, rögzítés után őt is kórházba szállították.

MTI

Németh András bombagóljával Újpesten is nyert a Puskás Akadémia

A listavezető Puskás Akadémia Németh András góljával 1-0-ra győzött szombaton az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga tizedik fordulójában.

Djukanovic duplájával nyert Pakson az ETO

A címvédő ETO FC Győr 2–1-re győzött a Paksi FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában. A montenegrói

Győzelmével élre állt a Tiszakécske – NB II-es eredmények

A továbbra is veretlen Tiszakécske 1-0-ra legyőzte hazai pályán a sereghajtó Csákvárt a labdarúgó NB II tizedik fordulójának szombati játéknapján,

A Monor is pont nélkül maradt Gyulán – NB III-as eredmények

A Gyulai Termál FC négy gólt szerezve győzte le a Monort, a Kaposvár pedig kiütéses, 7–0-s sikert aratott a Sárbogárd

Facebook